Büszkeség és előítélet

Avagy: válogatás a blogról az új törvény margójára (#mégszólásszabadságvan)

Tegnap egy hosszabb, merengős bejegyzésben igyekeztem összefoglalni a gondolataimat az újonnan elfogadott, megalapozatlan, átgondolatlan, hajmeresztő és hátborzongató törvény kapcsán.

Ezúttal magukra a könyvekre fókuszálok, és összegyűjtögetek olyan bejegyzéseket, ajánlott műveket, olvasnivalókat, amik valahogyan kapcsolódnak a témához a "másság", azaz a reálisan sokszínű irodalom szempontjából. Fantasztikum és realitás, történelmi és kortárs, krimi és képregény, romantikus és szívfacsaró - akad itt mindenféle, a teljesség igénye nélkül.

Bónusz: néhány ajánlott olvasmány a valódi gyermekvédelemről, olyanoktól, akik a saját életükről, küzdelmeikről, családjukról mesélnek

Remélem, hogy ebből az igencsak eklektikusra és nem éppen rövidre sikerült válogatásból mindenki tud kedvére szemezgetni, és talál magának valamilyen neki való olvasmányt! Azt gondolom, hogy már önmagában ez a felhozatal, amit egy igazán picinyke kis szűk körből merítettem (lévén, hogy a blogocskám csak nemrég múlt féléves), jól illusztrálja, amilyen sokféle műről beszélünk, ha a kilépünk a nagyon szűkre szabott keretek közül, és merjük mind a világot, mind az embereket, mind az irodalmat a maga sokszínűségében nézni.

És előrebocsátom, hogy ha valakit valóban érdekel a gyermekek védelme, illetve kész szembenézni az elméletben a gyerekeket és családokat segítő-védő rendszerek igazi problémáival, akkor szerintem keresve sem találhat jobb olvasmányt, mint Stájn Emma nemrég megjelent, Kőbölcső c. könyvét, ami a saját életéről, munkásságáról és családjáról szól, pontosan ebben a témában.

Hasonlóan kihagyhatatlan, hiánypótló kötet Péterfy-Novák Évától az Egyasszony, ami bemutatja, mennyi valós probléma van a "hagyományos" családokban is, amivel nem foglalkozunk, hanem kreálunk helyette nonszensz mumusokat; illetve Mártonffy Zsuzsától az örökbefogadással foglalkozó Akiknek két anyja van, ami világosan illusztrálja, hogy a gyerekeknek csak ártunk azzal, ha görcsösen ragaszkodunk a "hagyományos" családmodellhez. Nem könnyű olvasmányok, de mindet csak ajánlani tudom, ha egyszer belekezd az ember, nem lehet őket letenni!

Akkor tehát lássuk a felhozatalt, a szivárvány minden (vagy legalábbis jó sok féle) színében!

Először is az év elejéről egy bejegyzésem "a szerelem az szerelem" témájában: Másság és szerelem - olyan emlékezetes olvasmányaimról, mint az Akhilleusz dala, Bádogember, Arthur Less és Úriemberek kézikönyve. Egyik regény jobb, mint a másik, és a hozzájuk kapcsolódó könyveket (Kirké, Útmutató hölgyeknek a kalózélethez) is alig várom, hogy elolvassam!

Pont nemrég írtam Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje c. regényéről, amit egyszerűen imádtam, és éppen azt mutatja be, hogy a szerelemnek milyen sokféle arca lehet, nők és férfiak között egyaránt. Hogy nem lehet az embereket - se másokat, se saját magunkat - könnyen beskatulyázni, de pont az a jó, hogy nem vagyunk egyformák, nem is kell annak lennünk.

A regény foglalkozik olyan kemény kérdésekkel is - szerintem kellően érzékenyen és megfontoltan -, mint az abúzus vagy az erővel-hatalommal való szexuális visszaélés, úgyhogy remekül ábrázolja, mennyire külön-külön kérdések ezek, nem lehet őket csak úgy összemosni a szexualitás bármelyik fajtájával.

Nemrég szereztem be Emily M. Danforth Cameron Post rossz nevelése c. könyvét, ami pontosan arról szól, mi történik egy kamaszlánnyal, akiről a családja nem bírja elfogadni, hogy nem a fiúkat szereti, és egy vallásos táborba küldik, hátha ott majd "megváltozik".

Persze engem felnőtt fejjel is nagyon érdekel ez a történet önazonosságról és elfogadásról, de a kamasz olvasókhoz biztosan egészen máshogy szólhat, hiszen nekik háttértől és beállítottságtól függetlenül is nagyon-nagyon fontosak olyan kérdések, mint az identitás, útkeresés, beilleszkedés, családi konfliktusok. Bizarrnak tartom, hogy egy tollvonással megfosszuk őket az ilyen releváns olvasmányélményektől, pont a védelmükre hivatkozva.

A vallás, a szerelem, a szexualitás, az identitás és az elfogadás kérdéseit boncolgatja Naomi Alderman: Engedetlenség (korábban: A rabbi meg a lánya) c. regénye is, ami egyébként az angliai ortodox zsidó kultúrát, közeget is érdekfeszítően bemutatja. Én már kamaszként is kifejezetten imádtam az ilyen regényeket, amik olyan közösségeket, világokat tárnak fel, ahová másként nem lehetne az embernek bepillantása.

Az ilyen műveket "korhatárosnak" titulálni - önmagában azért, mert azonos neműek kapcsolatát is megjeleníti -, szerintem már csak ezért sem helyes vagy elfogadható.

Könnyedebb hangvételű, de ugyanolyan elgondolkodtató, humoros, kicsit keserédes történet William Sutcliffe: Egy hét, hogy boldog légy c. regénye, amiben három anya próbálja rendbe tenni a felnőtt fia magánéletét, több-kevesebb sikerrel. Az, hogy az egyik fiú meleg, nem teszi jobbá vagy rosszabbá a helyzetét a többiekhez képest - van, amiben másmilyenek, van, amiben hasonlítanak. Ennyi. Így vagy úgy, de mindhárman feladják a leckét az anyukáknak, akiknek bőven van min dolgozniuk a saját részükről is, ha helyre akarják hozni az igencsak elhidegült kapcsolatukat. Mert a család az család, ugyebár, és kész.

Szintén a könnyed, romantikus, jópofa, mégis elgondolkodtató kategóriába tartoznak az olyan remek (heteró) romkomok, mint Beth O'Learytől Az ágybérlő, vagy Rachel Winterstől a Szerelem sokadik látásra.

Elméletben senkinek nem lehet ellenük kifogása, hiszen a történet egy-egy nő és férfi románca körül forog, nem "korhatárosan" - viszont mindkettőben szerepelnek meleg karakterek, akik fontosak a cselekményben, a főszereplők életében. Akkor most ezekkel mi is van, mi lesz?

 Ezek valamiféle külön "18-as" besorolást fognak kapni, míg más művek, konkrétan szexjeleneteket vagy mindenféle erőszakot tartalmazó könyvek nem?

Persze ma már vannak LMBT+ romkomok is, mint pl. Casey McQuistontól a nemrég megjelent Vörös, fehér és királykék. Azt hiszem, ez a két rózsaszínű borító egymás után alapvetően magáért beszél: mindkettő cuki, aranyos, könnyed, jópofa sztori, némi komolyabb, tartalmasabb mondanivalóval megspékelve.

Mégis máshogy sorolnánk be a kettőt, mindössze a főszereplők neme miatt? Ez ugye konkrétan szexizmus. (Ugyanezért értelmetlen és nevetséges az a hozzáállás, hogy a királyfiról meg a királylányról szóló mese tök oké, viszont két királylányról vagy királyfiról már szó sem lehet. Pedig a mese az mese, és kész.) Miközben ironikus módon az egyik (a heteró) felnőtt életekről és problémákról szól, a másik (a meleg/biszex) pedig korban, tematikában sokkal közelebb van a kamaszokhoz, na, tessék...

Már ebből is jól látszik, hogy a valamilyen szempontból LMBT+ kötődésű könyvek listája igencsak eklektikus: nem hiszem, hogy a döntéshozóknak van róla reális elképzelése, mibe is akarnak belenyúlni.

Mert pl. mi van az olyan gyerekeknek-felnőtteknek egyaránt cuki, aranyos, humoros, szórakoztató, mégis elgondolkodtató képregényekkel, mint mondjuk Noelle Stevensontól a Nimona? 

Vagy épp a hamarosan megjelenő Cserkeszterek? Ezeket nem igazán lehetne "korhatárosnak" titulálni, hiszen direkt a fiatalabb olvasóknak készültek, csak rájuk kell nézni, a stílus magáért beszél. Mégis könnyen levehető belőlük a sokszínűség, a sokféleség, "a másság" fontossága, nagyon is normálissága, de mindenféle "reklámozás" vagy "szájbarágás" nélkül, csak könnyeden, a gyerekeknek is tökéletesen érthetően.

Én nagyon örülök, hogy ma már ilyen képregények is vannak, nekem magamnak is nagyon tetszenek, és a család fiatalabb, kisebb tagjainak is szívesen a kezébe adom őket, a legkevésbé sem tartok tőle, hogy bármiféle rossz hatással lennének.

És mivel igazából nincs új a nap alatt, már tavaly többször írtam aktuális események kapcsán (emlékszünk az ominózus könyvdarálásra...) a vonatkozó olvasmányélményeimről, olyan könyveket említve, mint Jenn Lyonstól a Királyok Veszte c. fantasy, vagy épp Ocean Vuongtól a Röpke pillanat csak földi ragyogásunk c. lírai levélregény.

Mindkettőt imádtam, csak ajánlani tudom!

A kapcsolatok, identitások terén is sokszínű, minden képzeletgazdag kitalációval együtt is reális fantasztikumról beszélhetünk az olyan szuper műveknél, mint Martha Wells vagy Seanan McGuire kisregényei, az olyan jobbnál jobb képregények, mint a Monstress és a Saga, a szó szerint nagyon szellemes Repeta, a szintén haláli vicces A Wadon királyai és folytatása, a Véres Rózsa, vagy akár S. A. Chakraborty Bronzváros-trilógiája.

Pedig egyiket sem lehetne szerintem csak úgy "LMBTQIA stb." műként felcímkézni, csak azért, mert ilyesmi is megjelenik bennük, kisebb vagy nagyobb jelentőséggel, esetleg akár csak említés szintjén.

Mert ahogy az emberek identitása is összetett és bonyolult, úgy természetesen egy-egy könyvet se lehet szimplán egy dologgal beazonosítani. (Van egy olyan érzésem, hogy a törvényhozók ezt sem gondolták át igazán...)

De beszéltem már arról is, hogy miért elfogadhatatlan, ha másokat megfosztunk attól a jogtól, hogy szabadon rendelkezhessenek a saját testük felett - ld. a transzneműség, nemváltoztatás kérdése -, pláne, ha közben nem vagyunk tájékozottak az adott kérdésekben (miközben a vírushelyzet kapcsán sokan pont csak saját magukra gondolva veszélyeztettek-veszélyeztetnek másokat, fittyet hányva bármiféle közösségi felelősségre).

Ahogy arról is írtam már, mit jelent nekem a mindennapokban az igazán tudatos olvasói szemlélet. 

Érdekes adalék mindehhez, hogy az eredetileg az abortusz kapcsán említett orvosi memoár (Adam Kay: Ez fájni fog), a gyerekeknek szóló felvilágosító könyv (Peti, Ida és Picuri), illetve Margaret Atwood klasszikus disztópiája (A szolgálólány meséje) az LMBT+ kérdések kapcsán is ugyanúgy aktuálisak.

Pl. vajon hogy ítélnénk meg a frissen elfogadott törvény alapján egy meleg férfi memoárját, aki alapvetően a szülész-nőgyógyászként folytatott munkájáról mesél? Akkor ez most "heteroszexuális" vagy "homoszexuális" könyv és téma? "Jó" vagy "rossz" reklám? Korhatáros vagy sem? Hmm...

Nagy-nagy kedvencemről, az angol Sarah Watersről már többször is írtam a blogon. A legtöbb regénye a múltbéli Angliában játszódik, és leszbikus kapcsolatokról szól, amit én nőként, feministaként és a történelmi regények rajongójaként egyaránt imádok. (És már gyerekként, kamaszként is imádtam mindenféle női sorsokról, történetekről olvasni mindenféle korból, mielőtt még tisztában lettem volna a "feminizmus" fogalmával, úgyhogy ez sem "ideológia" kérdése, hanem szimplán érdeklődésé.)

Az írónő a roppant szórakoztató, izgalmas, érzéki regényeit az irodalmi, társadalmi, történelmi kutatásaira alapozza, vagyis nem kitalálja vagy átszínezi a múltat, hanem pont, hogy hitelesen feltárja azt, a maga reális sokszínűségében.

Mert a megnevezések és címkék ugyan változnak, de az emberek mindig is emberek voltak, a maguk sokféleségében.

Vagy akkor inkább a történelemről se tanuljanak a fiatalok?

Ehhez kapcsolódva alig várom, hogy olvashassam Sara Collinstól a Frannie Langton vallomásai-t, amit a kedvenc Waters-regényemmel, A szobalány-nyal összefüggésben említettem.

És megjegyzem, hogy ha a nem fehér szerzők LMBT+ témájú könyveit is cenzúrázni, tiltani akarják, az ugyebár egyben nyilvánvalóan tekinthető rasszizmusnak is. (Ahogy fentebb a zsidó szerzők kapcsán is említhettem volna az antiszemitizmust.) És akkor ezzel mit is tanítanánk a gyerekeknek? Szerintem nem túl sok jót...

Elif Shafakot is többször említettem már a blogon, a török írónő csodás regényeiben is sokszor megjelenik "a másság", mindenféle értelemben. A könyvei jól bemutatják, hogy pl. nőként semmit, de semmit nem nyerünk azzal, ha leszbikus, transznemű, prostituált, menekült, más vallású stb. nőtársaink ellen fordulunk, hiszen az efféle kirekesztés is csak a fennálló, alapvető egyenlőtlenségek megtartását szolgálja.

Amy Bloom: Közös titkaink c. regényéről tavaly az amerikai elnökválasztás kapcsán írtam, de az egyik leghíresebb First Lady, Eleanor Roosevelt és Lorena Hickok újságírónő szerelmi története természetesen ide is releváns, önmagában is nagyon érdekes. Vagy akkor innentől majd Rooseveltékről se beszélünk/tanulunk, nehogy még a végén kiderüljön, milyen (nyitott) házasságban éltek?

Ebben a kis válogatásban pedig mindenféle könyv akad, ami kapcsolódik a témához, jól mutatva, mennyire szerteágazó kérdés ez: Nádasdy Ádám versei (amikről külön is írtam itt) és novellái, Rebecca Makkai Négy betű c. nagyregénye az AIDS-válságról, fantasy és sci-fi nem heteró hősnőkkel (Star Wars: Doktor Aphra, Avatar: Korra legendája, Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik), illetve olyan zseniális fantasyvilágok, amik pont ugyanannyira sokszínűek, az identitások és kapcsolatok terén is sokfélék, mint maga a valóság (Fonda Lee: Jáde város, N. K. Jemisin: Ötödik évszak).

De mondhatnám azt is, hogy Caleb Carrtól A halál angyala c. történelmi thriller is igencsak témába vág ebből a válogatásból, szintén reálisan mutatja be a múltat, nem riad vissza a kényes tabutémáktól, pszichológiai oldalról is alaposan körüljárja, mennyivel bonyolultabb a valóság annál, mint hogy "másság = deviancia = rossz = veszélyes". És szerepel itt Michael Chabon is, aki szintén nagy kedvencem, a műveiben sokszor megjelennek pl. meleg kapcsolatok, de ettől még nem lehet egyszerűen ennek alapján beskatulyázni.

És ha már itt tartunk, vajon mi is így a helyzet egyik nagy kedvencem, John Scalzi irtó szórakoztató, tökéletes kikapcsolódást nyújtó sci-fi regényeivel, amiknek - nem véletlenül - hatalmas a rajongótábora világszerte, kamaszok-felnőttek között egyaránt? Scalzi nem "kisebbségi" szerző, a regényeiben mégis megjelennek - bármiféle kommentár nélkül, csak úgy magától értetődően - mindenféle emberek és kapcsolatok. Mert a világ mindig is ilyen volt - tehát miért ne lenne ilyen a jövőben is?