Avagy: három verseskötet, kezdő és haladó versolvasóknak - egy, amit nemrég olvastam, egy, amit épp olvasok, és egy, amit olvasni tervezek
Három költő - Nádasdy Ádám, Szlukovényi Katalin, Erdős Virág -, három nagyon másmilyen gyűjtemény, háromszorosan különféle nézőpontok és mondanivalók: sok-sok szebbnél szebb, jobbnál jobb, érdekesebbnél érdekesebb, elgondolkodtatóbbnál elgondolkodtatóbb vers.
Könyvmoly/könyvturista létemre nem vagyok nagy versolvasó (ahhoz túlzottan szeretem a történeteket, a valós és fiktív narratívákat), de időről időre azért ilyet is jó olvasni, hiszen fő a változatosság, az újdonságra való nyitottság. Illetve én tudatosan igyekszem is jobban megismerkedni ezzel a műfajjal, médiummal, mert nagyon más, különleges olvasmányélményt tud jelenteni - részben pont azért, mert eltér a megszokott olvasmányaimtól, eléggé kívül esik a komfortzónámon. Az utóbbi időben több olyan verseskötet is elém került, amik nagyon fölkeltették az érdeklődésemet, nem tudtam nekik ellenállni.
Emellett nemrég olvastam a költő Ocean Vuong lírai regényét, a Röpke pillanat csak földi ragyogásunk-at, ami alapvetően próza ugyan, néha mégis egészen olyan hatású, mintha verset olvasna az ember, és ez egyáltalán nem akasztotta vagy nehezítette meg a befogadását. Gyönyörű mű, nagyon tetszett, sokatmondó, érzelmes és megrendítő olvasmányélmény. Ennek a tapasztalatnak a hatására végképp felbátorodtam a versolvasásra, és beszereztem néhány olyan gyűjteményt, amik megtetszettek.
Hiszen igazán nem kell a versolvasáshoz sem költőnek, sem irodalomprofesszornak lenni, én bátran ajánlom ezeket a köteteket olyanoknak is, akik általában nem szoktak költészetet olvasni. Érdemes tenni velük egy próbát, de ha nem is kap rá az ember tőlük a versolvasásra, akkor is érdekes, elgondolkodtató, érzelmekre ható olvasmányélmények. Ráadásul magyar költők verseiről van szó, tehát még a hazai irodalomhoz is közel(ebb) kerülhetünk így.
A legfontosabb (legalábbis szerintem): nyugodtan felejtsük el, amit irodalomórán a verselemzésről tanultunk! Nem kell minden egyes sort kianalizálni, vagy találgatni, hogy "mit gondolt a költő" - én úgy gondolom, a versolvasásnál is bőven elég arra koncentrálnunk, hogy nekünk magunknak mit jelent, ad, mond egy-egy adott költemény vagy gyűjtemény. Verseket is lehet, szabad pont ugyanúgy a szórakozásért, kikapcsolódásért, feltöltődésért olvasni, mint bármi mást. Ráadásul nagyon praktikusak is: ha csak egy kis időnk van, mondjuk, reggel vagy este, egy-két verset akkor is elolvashatunk. Én a magam részéről úgy tapasztalom, hogy jobb is elnyújtva olvasgatni ezeket a köteteket - inkább amolyan kiegészítő csemegeként, más könyvekkel párhuzamosan, nem pedig egy ültő helyben végigrohanni rajtuk. Nem is baj, ha nem érnek túl hamar véget, hanem szépen, ráérősen "ízlelgetjük" a verseket!
Amit már olvastam
Ezt a kötetet nemrég olvastam ki, korábban már itt említettem, Nádasdy Ádám novelláskötetével együtt. A szerző neve egyébként ismerős lehet nemcsak költőként, hanem műfordítóként, nyelvészként, egyetemi oktatóként, íróként is. Ez a gyűjteménye visszanézős, számot vetős verseket tartalmaz - megállapodottságról, szerelemről, vágyról, munkáról, munkásságról, családról, életről, hitről, útkeresésről, bizonytalanságról. A kis kötetecske nagyon olvastatja magát, komoly önuralom kellett ahhoz, hogy szépen beosszam a verseket.
A gyűjtemény hol szívmelengető, hol szívszorító olvasmány. Úgy bölcselkedő, hogy soha nem okoskodó. Mélyenszántó, de nem elvont, "lila" vagy ködös. Jól érthető, mégis különleges, lírai, egészen más, mint prózát olvasni, úgy hat az érzelmekre, ahogy csak a vers tud. Nagyon komoly, sokszor mégis könnyed, játékos, humoros, amolyan "nádasdys" stílusban. Mindenekfelett pedig egyszerűen szép, és kész.
Úgy érzem, nehéz megfelelően, méltón, érdemben írni-beszélni róla; én leginkább csak azt tudom mondani, hogy nekem nagyon tetszett, és meleg szívvel ajánlhatom bárkinek, aki versolvasáson gondolkodik (meg annak is, aki még bizonytalan ezen a téren, így kicsit ódzkodik az ilyesmitől), hogy bátran tegyen vele egy próbát! Megéri.
Amit épp most olvasok
Ezt a kötetet csak szép ráérősen olvasom, egy-két versenként, mert annyira megszerettem már a legelső oldalaktól, hogy semmiképpen sem akarok kapkodva átszáguldani rajta. Témája a hétköznapi élet, a munka, a család, a párkapcsolatok, a kisebb-nagyobb döntéseink, a mindennapok öröme és bánata, szépségei és nehézségei. Nagyon-nagyon tetszik, tökéletesen megközelíthető, érthető, ugyanakkor bőven akad benne fontos, mély, megható, elgondolkodtató mondanivaló.
Versek egy nő életéről, munkájáról, otthonáról, kapcsolatairól, gondolatairól, kérdéseiről, dilemmáiról. Olyan hétköznapi szituációkról és élethelyzetekről, amelyek sokunknak ismerősek lehetnek - csak épp egy költő szemével nézve, az ő szavaival tolmácsolva. A versek külön-külön is szépek, érdekesek, együtt pedig remek kis gyűjteményt alkotnak, nagyobb témánként részekre bontva.
Szlukovényi Katalin sorain keresztül még a legátlagosabb dolgok, pillanatok is megszépülnek - vagy talán épp arról van szó, hogy fölfedezi, megmutatja nekünk az ezekben alapból meglévő szépséget. Versbe önti a frusztráltságot, a vitát, a bosszúságot is, legyen szó magánéletről, munkáról vagy tágabb, átfogóbb kérdésekről, így ezekben az indulatokban szintén együtt érezhetünk vele - vagy épp ő velünk. És ebben a kötetben is gyakran megvan a humor, játékosság, irónia, pajkosság, ami csöppet sem vesz el a komolyabb, mélyebb mondanivalójából, sőt.
Szerintem ez a kötet igazán tökéletes lehet arra, hogy belekóstoljunk a versolvasásba, ha eddig még nem próbálkoztunk vele; ha pedig valaki amúgy is szeret verseket olvasni, annak ugyanolyan lelkesen ajánlom ezt a szuper, szívhez - és észhez - szóló gyűjteményt.
Amit tervezek elolvasni
Ezt a kötetet nemrég szereztem be, mert amint hallottam róla, egyből fölkeltette az érdeklődésemet a témája. Nagyon fontos társadalmi kérdést, problémát mutat be, ráadásul egy költő szemén, szavain, eszköztárán keresztül. Erdős Virág nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint hogy a Budapest X. kerületében (Pest, Kőbánya) található Hős utca hírhedt szegregátumáról számol be egy verseskötet formájában, amelyet a saját fotóival illusztrált. Mert lám, miért ne lehetne költői téma akár még az évek óta megoldásra váró, jelenleg (hosszasan elhúzódó) felszámolás alatt álló "gettó" vagy "nyomortelep" is?
Ami a legfontosabb, a szerzővel készült interjúkból és a kötetbe beleolvasva is világosan kiderül, hogy a költőnő nem "katasztrófaturistáskodni" ment az elhanyagolt, lepusztult, szegényes lakótelepre, hanem azért, hogy az ott élőkkel beszélgessen, nekik adjon hangot, az ő nézőpontjukat mutassa be. Két éven át foglalkozott ezzel a projekttel, ebből született ez az egészen egyedi verseskötet. Én úgy gondolom, hogy általánosságban is fontos, hogy ne menjünk el az ilyen kérdések mellett, illetve ne csak a magunk szempontjából nézzük őket; az pedig külön érdekesség, hogy egy költőt ihletett meg ez a téma, nem mondjuk egy szociológust, újságírót vagy regényszerzőt.
Nagyon érdekel, mit lehet kihozni egy ilyen különleges vállalkozásból, mind tartalmilag, mind formailag-stílusilag, és kíváncsian fogom olvasni. Szerintem ez is olyan kötet, amivel azoknak is érdemes lehet tenniük egy próbát, akik amúgy nem szoktak verseket olvasni, ha fölkelti az érdeklődésüket ez a téma. És ez is mutatja, hogy a költészet szólhat a hétköznapi élet legkeményebb valóságáról, olyan dolgokról, amiket máshogy talán nehéz, sőt akár lehetetlen volna szavakba önteni.
És akárhogy is, tényleg ne feledjük: Csak bátran, nem harap a vers!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése