#HetiTéma: Örökbefogadás

A hét témája 5.

Mert erről a témáról soha nem lehet eleget beszélni, így minden mű fontos, ami reálisan, hitelesen mutatja be - legyen szó a tényeket és tapasztalatokat feltáró, kulcsfontosságú kötetről (Akiknek két anyja van), egy legkisebbeknek is jól érthető, hiánypótló mesekönyvről (Kisrigók), egy összetett, lebilincselő, izgalmas regényről (Kis tüzek mindenütt) vagy épp egy megrendítő filmről (Átmeneti állomás).

Ezek a művek szerintem igazán magukért beszélnek, csakis lelkesen ajánlani tudom őket bárkinek, akit csak egy kicsit is érdekel vagy érint ez a téma. Márpedig valójában mindannyiunkat érint, már csak azért is, hiszen mind ebben a társadalomban élünk! Arról nem is beszélve, hogy mindenkinek fontos az identitás, a hovatartozás, a származás, az önazonosság, a közösség, a kapcsolatok kérdése - legyen örökbefogadott vagy sem, vagy épp bármekkora is a famíliája. Bármit jelent valakinek a család, bármilyen körülmények között nőtt fel, igazából egyikünktől sem idegenek azok a témák, dilemmák, sorsok és tanulságok, amik az örökbefogadást illetően felmerülnek.

Én például már csak azért is elutasítom a szexizmus, a homofóbia és transzfóbia minden formáját, mert felháborítónak tartom azt a hozzáállást, hogy egy nő bármivel is kevésbé lenne "nő" attól, hogy nem akar vagy tud gyereket szülni, mint ahogy egy férfi sem a gyereknemzéstől "férfi". A családot pedig végképp nem csupán a vérségi kötelék határozhatja meg, vagy a "hagyományos", "konzervatív" modell, hanem sokkal inkább a szeretet, a törődés, az odafigyelés, a gyermek(ek)ről való gondoskodás. Hogy ez egy bizonyos felállásban konkrétan hány anyukát, apukát és nagyszülőt jelent, az igazán nem tartozik senki másra, csakis az adott családra.

Egy ideális világban minden gyerek gondoskodó, szerető családban nőne fel. A legkevesebb, amit mindannyian megtehetünk ennek érdekében, az, hogy igyekszünk nyitottak és elfogadóak lenni mindenféle családmodell iránt, és odafigyelünk azokra, akik saját tapasztalatból ismerik az örökbefogadás - illetve a nevelőszülőség, a mozaikcsaládok, az átmeneti otthonok stb. - szebb és nehezebb aspektusait, nem pedig csak azokra hallgatunk, akik számára ezek csupán elméleti, ideológiai, retorikai, politikai kérdések.

És ahogy a vérségi kötelék, úgy a származás és a bőrszín sem az egyetlen, ami meghatároz egy családot. Így hát természetesen a rasszizmusnak sem lehet helye egy megfelelően működő társadalomban. Persze már alapból sem, de akkor végképp nem, ha nyitottan, elfogadóan, hatékonyan, pozitívan és segítően akarunk hozzáállni ezekhez a kérdésekhez. Viszont ez nem jelentheti az ellenkező végletet sem, hogy úgymond "színvakon" elnyomjuk vagy nem vesszük figyelembe, nem tartjuk tiszteletben a másik identitását. Ugyanúgy, ahogy az örökbefogadást teljes értékű családi kötelékként kezelni sem azt jelenti, hogy ne vegyük figyelembe, vagy ne tartsuk tiszteletben az ilyen gyerek-szülő kapcsolatok sajátos adottságait, körülményeit, hatásait. Ebből is látszik, milyen bonyolult kérdések ezek, így már csak ezért is nagy segítségünkre lehetnek az ilyen művek és alkotók, hogy egy kicsit tisztábban láthassunk.

Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van

Küzdelmes sorsok - személyes történetek az örökbefogadásról

Bookline kiadó, 2020

Kulcsfontosságú, hiánypótló kötet az örökbefogadásról és annak magyarországi helyzetéről, bővebben már itt írtam róla tavaly. Épp most olvasom, és egyszerűen lenyűgöző, letaglózó, letehetetlen olvasmány. Mindenkinek ajánlom, családi háttértől és szülőségtől függetlenül, korántsem csak azoknak, akiket közvetlenül érint az örökbefogadás kérdése. Mártonffy Zsuzsa "civilben" újságíróként dolgozott, ez meg is látszik mind a remek interjúkon, mind azon, ahogyan összeszedi, rendezi és átadja a legfontosabb tudnivalókat a témával kapcsolatban, amolyan "örökbefogadási kisokost" összeállítva az olvasóknak. Szerintem igazi kötelező olvasmány ez a könyv - sőt, ha rajtam múlna, szívem szerint azzá is tenném, de tényleg, diákoknak és felnőtteknek, szülőknek és pedagógusoknak, segítő szakembereknek és hivatali bürokratáknak egyaránt -, amiből mindannyian rengeteget tanulhatunk, méghozzá nem csak másokról. Hiszen akár saját magunkról, gyerekkorunkról, életünkről, kapcsolatainkról is komolyan elgondolkodtathatnak ezek a történetek, még akkor is, ha úgy véljük, hogy "kívülről" szemléljük ezt a témát. Mert ahogy már írtam, és ahogy a könyv is bemutatja, valójában mindannyiunkat összekötnek ezek a kérdések - mondhatni, az élet nagy kérdései -, így elutasítás és ítélkezés helyett a tájékozottságra és nyitottságra kellene törekednünk.

Abban is sokat segíthet egy ilyen mű, hogy ha életünk során örökbefogadókkal, örökbeadókkal vagy gyerek-felnőtt örökbefogadottakkal találkozunk, kicsit jobban tudjuk, milyen reakciókat, kérdéseket, megjegyzéseket érdemes elkerülni, hogy lehetőleg még véletlenül se bántsuk meg a másikat.

Sokszor nem könnyű olvasmány, de azt gondolom, sokkal fontosabb szembenéznünk ezekkel a nehéz kérdésekkel, tényekkel és tapasztalatokkal, mint a homokba dugni a fejünket - akár rosszindulatú ítélkezésből, akár segítő, jó szándékú naivitásból. Sajnos a magyar döntéshozók a könyv megjelenése óta számos olyan módosítást eszközöltek az örökbefogadás szabályozásában - a szakértők, szülők és gyermekek igényeit, élettapasztalatait, tiltakozását stb. figyelmen kívül hagyva -, amik többet ártanak, mint használnak. Már csak ezért is nagyon fontos, hogy jóval nagyobb közfigyelem irányuljon az örökbefogadás kérdésére, ebben is rengeteget segíthet egy ilyen kötet. Ha bárkit komolyabban érdekel a téma, akkor érdemes egyrészt tájékozódnia az aktuális szabályozásokról, másrészt megkeresnie-meghallgatnia azokat, akik "belülről" ismerik a rendszert - de nem a hivatalok és iratok-akták szintjén, hanem az emberi oldalról.

A könyv mellett természetesen Mártonffy Zsuzsa oldala, az Örökbe.hu is kiváló, kihagyhatatlan forrás lehet ebben a kérdésben, ahogy a könyv megjelenésekor, a kötettel kapcsolatban készült interjúit is nagyon érdemes elolvasni, már önmagukban is roppant érdekesek, informatívak. A potenciális, várakozó vagy már a gyereknevelés sűrűjében lévő örökbefogadó szülőknek pedig tényleg felbecsülhetetlen értékű tájékoztatást, támaszt, sorstársi megerősítést, lelki és gyakorlati segítséget nyújthat ez a mű és a mögötte lévő gyűjtőmunka, illetve a hozzá kapcsolódó közösség.

Paulon Viktória: Kisrigók

Három gyerek hazatalál

Pagony kiadó, 2017, ill. Agócs Írisz

Mesekönyv az írónő és örökbefogadott gyermekeinek igaz története alapján: három testvérről, akiket ugyan elválasztott az élet, végül mégis egymásra és egy új otthonra találtak, örökbefogadó szüleiknél. A könyv nagyon elnyerte az örökbefogadó családok, szülők-gyerekek tetszését, s nyilván az ő ajánlásuk nyomja a legtöbbet a latban. De persze általánosságban is igaz, milyen fontos, hogy minden gyerek találhasson mesekönyveket a saját életéről, történetéről - illetve, hogy megismerkedhessen mások életével, történeteivel. Így hát ez a remek mesekönyv is igazi hiánypótló, és több hasonlóra lenne szükség, hogy segítsenek a gyerekeknek feldolgozni ezeket a témákat.

Paulon Viktória szintén vezetett blogot az örökbefogadásról, és vele is találhatunk interjúkat a könyvvel kapcsolatban, ezeket ugyanúgy érdemes lehet elolvasni, már önmagukban is.

Celeste Ng: Kis tüzek mindenütt

(Little Fires Everywhere, 2017)

Európa kiadó, 2018/2020, ford. Dudik Annamária Éva

Izgalmas, krimiszerű regény, ami a kilencvenes években játszódik, egy amerikai kertvárosban, ahol a látszólagos idill mögött komoly konfliktusok, ellentétek, törésvonalak húzódnak meg, nemcsak a családok között, hanem még azokon belül is. Egy újonnan érkezett família, ami igencsak kilóg a sorból, akaratlanul is felborítja a közösség jól bejáratott rendjét, mert nem alkalmazkodnak kellően az írott és íratlan szabályokhoz, ezzel magukra haragítva a mintacsaládok tökéletesnek tűnő krémjét. Az egyik központi konfliktus egy vitatott örökbefogadás kapcsán pattan ki, felszínre hozva az etnikumok közti feszültségeket. Ng körüljárja azt a kérdést, amivel az Akiknek két anyja van is sokat foglalkozik: hogyan kezelendő, ha az örökbefogadó szülők származása, bőrszíne, kultúrája nem egyezik a hozzájuk kerülő gyermekével? Hogyan reagál erre a család, a közösség? Az elmúlt évtizedekben sokat változott az ehhez való hozzáállás - az egykor elfogadott, pártolt ún. "színvakság" elvéről ma már tudjuk, hogy nem megfelelő, nem vezet jóra sem a gyerek, sem a család szempontjából -, és ezt a regény is jól illusztrálja, egy érdekes, elgondolkodtató történet keretein belül. A könyvből tavaly nagy sikerű sorozat is készült, Reese Witherspoon és Kerry Washington főszereplésével.

És végül (de nem utolsósorban) egy plusz filmajánlás:

Átmeneti állomás 

(Short Term 12, 2013)

Destin Daniel Cretton filmje, Brie Larson főszereplésével. Bizonyos szempontból csak érintőlegesen kapcsolódik a témához, mert nem önmagában az örökbefogadásról szól, hanem azokról az idősebb, (kis)kamasz gyerekekről, akik áthullanak a rendszer résein: akiket kiemelnek a családból, de nincs hová menniük, így hosszabb-rövidebb időre a címbéli központba kerülnek. Megrázó, szívfacsaró történet szeretetről és traumáról, gondozókról és nevelőszülőkről, vér szerinti és fogadott családról. Még évekkel ezelőtt láttam, de felejthetetlen film, csodás, visszafogott, hiteles, végtelenül emberi alakításokkal: az a fajta történet, ami ledarálja az ember szívét, ám aztán szépen újra össze is rakja. 

Abszolút mentes az érzelgősségtől vagy a giccstől, nem naiv vagy idealista sem a sztori, sem a mondanivaló, viszont nem is cinikus vagy nihilista, és a legkevésbé sem szenzációhajhász "traumapornó". Reálisan bemutatja, mennyi szörnyűség történhet az ilyen gyerekekkel, mennyire hibás, problémás a rendszer, és milyen esendőek még maguk a segítők is - ugyanakkor viszont azt is ábrázolja, mennyire értékes feladatot látnak el ezek az emberek, és hogy a feljebbvalók, döntéshozók meg az ún. szakértők minden hálátlanságát-önkényességét felülírja, amit az önzetlen, odaadó munkával el lehet érni az ilyen gyerekeknél szeretettel, odafigyeléssel, törődéssel, gondoskodással.

Úgy gondolom, ezekre a gyerekekre, sorsokra is mindenképp érdemes gondolni, ha az örökbefogadásról beszélünk. Mert ezek a kérdések tényleg sokkal bonyolultabbak annál, mint amilyennek felszínesen, első látásra tűnnek. A filmet Cretton saját tapasztalatai ihlették, miután évekig dolgozott egy hasonló átmeneti otthonban. Így ez a történet is segíthet bepillantást nyernünk egy olyan világba, amelyet azok, akik sosem kerültek vele közvetlen kapcsolatba, nem igazán ismerhetnek - pedig tényleg fontos lenne, hogy mindannyian egy kicsit többet tudjunk róla.