"Könnyű célpont volt."
Miről szól?
A Dévábád-trilógia nyitó kötetében megismerkedünk Nahrival, a titokzatos származású, árva kairói szélhámosnővel, aki különleges gyógyító képességgel rendelkezik, és arról álmodozik, hogy egyszer talán majd orvosnak tanulhat. A mágiában, mesékben és mítoszokban a saját egyedi adottsága dacára nem hisz, viszont elég ügyesen mímeli a tenyérjóslást, a szemmel verés elhárítását, és egyéb babonás szertartásokat ahhoz, hogy egyedül is elboldoguljon - ebben a mi világunktól kicsit-nagyon különböző, varázslatosabb, alternatív 18. században. Egy nap azonban véletlenül olyan erőket idéz meg, amikkel nem boldogul, és mire észbe kap, egy rejtélyes dzsinn harcos oldalán menekül az őket üldöző rémségek elől. Hamarosan pedig már Dévábádban, a mitikus bronzvárosban találja magát, a különféle dzsinndinasztiák intrikájának kereszttüzében...
Akik nyájasak és barátságosak hozzá, azok vajon tényleg a szövetségesei, és akik titkolóznak előtte vagy tartanak tőle, azok valójában az ellenségei? Kikben bízhat meg, és kik áskálódnak ellene? Tényleg otthon érezheti magát ebben a varázslatos birodalomban, megtalálhatja végre a helyét, feltárhatja képességei forrását és jelentését, vagy minden válasz csak újabb kérdést jelent? Milyen sötét titkok rejtőznek a királyi udvar csillogó-villogó, káprázatos felszíne alatt? A dzsinnek világában életre kelnek a mítoszok és legendák, egészen új értelmet nyer a varázslat és a hit, a hűség és a kötelesség összecsap az akarattal és az érzelmekkel... Vajon Nahrira dicsőség és diadal vár a Bronzvárosban, vagy végzetes, tragikus bukás?
Hogy tetszett?
"Szulejmán szemére!" Egyszerűen eszméletlen ez a könyv, a szó minden értelmében fantasztikus, oda meg vissza voltam tőle. Mintha direkt az én legnagyobb kedvenceimet elegyítette volna: egy jó adag A Gyűrűk Ura + A gólem és a dzsinn, hozzá egy csipetnyi Az Ezeregyéjszaka meséi + Aladdin + A múmia + Ms. Marvel + A 015-ös villamos kísértete... A végeredmény mégis valami igazán egyedi, izgi, érdekes újdonság. Tökéletes kikapcsolódás, remek szórakozás, és közben utazás a világ egy más tájára, egy másik kultúrába. Imádtam a közel-keleti ihletésű közeget: a környezetet, a történelmet, a vallást, a mitológiát, a nyelveket... És mivel mindezt olyan szerző írja, aki tudja, miről beszél (hiszen a saját és családja kultúrájáról, vallásáról van szó, maga is élt a Közel-Keleten, illetve tanulmányokat folytatott annak történelméből), így ezek az elemek nem csupán színesítő "egzotikumként" jelennek meg, hanem igazán autentikusak, természetesen beépülnek a cselekménybe, annak alapvető, meghatározó részeivé válnak. Külön öröm a számomra, hogy a magyar szövegbe is nagyon gondosan vannak átírva, beépítve mindezek az elemek (a nevek, a fogalmak, stb.), ez szerintem csak még szuperebbé tette az olvasmányélményt. A könyv végén amúgy külön szószedetet, magyarázatokat is találunk, így végképp nincs okunk tartani az ismeretlen megnevezésektől, de szerintem már magából a kontextusból is bőven eléggé világos minden, nekem nem rémlik, hogy megakadtam volna olvasás közben - szóval, nyugodtan hagyhatjuk, hogy magával sodorjon minket a történet.
Ráadásul szerintem ez a könyv amolyan igazi "crossover" a javából: a műfaji és korosztályi határvonalakat remekül áthidaló mű, vagyis bátran ajánlanám olyanoknak is, akik nem szoktak fantasyt olvasni, vagy ifjúsági/YA regényekhez vannak szokva - mert annyira izgalmas, kalandos, lebilincselő és érdekes, hogy garantáltan levesz a lábáról minden olvasót, akit csak egy kicsit is érdekel egy efféle fantáziadús, lenyűgöző, Közel-Kelet inspirálta világban játszódó fordulatos, pörgős, drámai mese, aminek mindemellett komoly mondanivalója is van, nagyon is aktuális, örök érvényű áthallásokkal.
Imádtam olyan karakterekről olvasni, akikhez hasonlókkal még nem igazán találkozhattunk ebben a műfajban. És nemcsak az egyedi közeg miatt, hanem pl. azért is, mert Nahri gyógyító (ráadásul az írónő maga is az egészségügyben dolgozott, így ebből a szempontból is hitelesen tudja formálni a karaktert), Ali herceg pedig mélyen vallásos, amit nagyon érdekesnek találtam egy varázslattal és mitológiával ennyire áthatott fantasyben. De ugyanilyen érdekfeszítő, komplex alak Dára, a híres/hírhedt dzsinn harcos, Muntadzir herceg, az élvhajhász trónörökös, vagy az intrikus király annál is intrikusabb tanácsadójának intrikakerülő fia, Dzsamséd - akiknek mind-mind megvannak a maguk titkai, bármilyen képet igyekeznek is mutatni magukról. Az én kedvencem talán mégiscsak Zajnab hercegnő, aki Nahrival ellentétben beleszületett az udvari intrikába, így sokkal jobban elboldogul annak útvesztőiben, mint az újonnan érkezett lány.
Mindent egybevetve tehát ilyen számomra az ideális, eszményi fantasy. Az amerikai írónő ugyanis nem utánozza Tolkient, a nagy elődöt, hanem véleményem szerint igazán a nyomdokaiba lép: fogja az ismereteit egy adott nyelvről, kultúráról, hit- és mondavilágról stb., és jó nagy adag fantáziával megspékelve ebből építi fel a maga komplex, lebilincselő meséjét, komoly és fontos mondanivalóval megtöltve a történetét. Még sok-sok-sok ilyen fantasyt szeretnék olvasni, nem hinném, hogy egyhamar be tudnék telni vele! (Ld. még Marjorie Liu & Sana Takeda: Monstress - Fenevad, Fonda Lee: Jáde város, Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei, P. Djèlí Clark: A Dead Djinn in Cairo, Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten, R. F. Kuang: Mákháború, Nnedi Okorafor: A halálmegvető, Elizabeth Lim: Mulan - Fénytörések, Rebecca Roanhorse: Trail of Lightning; avagy ilyen a szuperhősök közül könyvben-filmvásznon a Fekete Párduc, illetve hasonlónak ígérkeznek a készülő Shang-Chi és Ms. Marvel adaptációk is.) Igazi, hamisítatlan kalandregény ez a könyv, amit az első oldaltól a legutolsóig imádtam, és amint kiolvastam, legszívesebben elkezdtem volna elölről... Alig várom, hogy sort kerítsek a folytatásokra, szerencsére már a trilógia másik két része (Rézkirályság, Aranybirodalom) is megjelent nálunk. És ha már itt tartunk, ismét csodaszép kötetekről beszélünk, amik külön-külön is szemet gyönyörködtetőek a polcon, hát még mindhárom együtt!
Mi hasonlót olvastam már?
A tükörjáró sorozat első kötete, ami egy jeges-fagyos mesevilágba kalauzol el minket, első ránézésre talán nem sokban hasonlít a Bronzváros-ra, pedig mindkettő főszereplője egy különleges képességgel rendelkező fiatal lány, aki otthonától messzire kerülve kibogozhatatlan, veszélyes udvari intrikákba keveredik. A tél jegyesei főhősnője, Ophélie, akit akarata ellenére eljegyeznek a titokzatos Légvár egyik nemesével, képes a tárgyakban olvasni: ha megérinti őket, átérzi a múltjukat, képet nyer a használóikról, ezenkívül bármit össze tud forrasztani, meg tud javítani egyetlen érintéssel, ami sérült, szakadt, törött. Ráadásul egészen rendkívüli módon képes a tükrök között közlekedni, így nem csoda, ha nem tudhatja, kikben bízhat meg az illúziókkal, trükkökkel és cselszövéssel teli, kiismerhetetlen udvarban, ahol még a saját vőlegénye sem jelent biztos szövetségest: vajon kik akarják a saját céljaikra felhasználni különleges tudását, képességét, és lehet-e esélye túljárni mindenki eszén meg machinálásán, ha leginkább csak saját magára számíthat?
Nagyon élveztem ezt a könyvet, ahogy azt ebben a bejegyzésben már említettem, igazán hangulatos, egyszerre nosztalgikus, a klasszikus meséket idéző, ugyanakkor eredeti, újszerű, egyedi olvasmányélmény, aminek szintén van érdemi mondanivalója. Alig várom, hogy sorra kerüljenek nálam a folytatások (Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban, Bábel emlékezete), hiszen idén az utolsó, negyedik rész (Visszaverődések viharában) is megjelenik idehaza. Erre a sorozatra is igaz, hogy a kamasz korosztálynak ugyanolyan lebilincselő, szórakoztató olvasmány lehet, mind idősebbeknek, felső korhatár nélkül. Ráadásul a maga nemében ez a könyv is különleges újdonság, érdekesség a számomra, mivel egy francia anyanyelvű, Belgiumban élő írónő alkotása, vagyis szintén kívül esik az angolszász kultúrkörön, nem általam jól ismert/beszélt nyelvből van fordítva, és az ilyen üdítő változatosságnak mindig örül a könyvturista lelkem. És megjegyzem, itt is csodaszépen megtervezett és megvalósított kötetekről van szó, amik szerintem remekül képviselik a sorozat mesés, egyszerre nosztalgikus és újszerű hangulatát.
Mi hasonlót olvasnék még?
Az elismert újságírónő Anappara első regényén keresztül egy indiai nagyváros egyik gettójában élő gyerekek életébe nyerhetünk bepillantást. Dzsáj és barátai nagyon szeretnek detektívesdit játszani, ám a móka egy nap véresen komolyra fordul, miután egy barátjuk nyomtalanul eltűnik (mint Indiában naponta majdnem kétszáz gyerek), és a hatóságok semmit sem tesznek az ügyben, pedig a fiút nyilván nem a dzsinnek rabolták el, hanem nagyon is emberi gonoszság áldozatául esett. Így hát Dzsájra és a barátaira marad, hogy megpróbálják az idővel versenyt futva megtalálni és visszahozni elveszett társukat, dacolva az ezernyi veszéllyel, ami a nagyváros legdurvább, legsötétebb részeiben vár rájuk...
A dél-indiai írónő regénye szintén olyan olvasnivalónak ígérkezik, ami fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt szórakoztató, lebilincselő és tanulságos lehet. Mert egyrészt mindig érdekes a könyveken keresztül a világ egy más tájára kalandozni, új dolgokkal megismerkedni, másrészt viszont nyilván találkozhatunk ezekben a történetekben olyan kérdésekkel, problémákkal, dilemmákkal és gondolatokkal, amik a saját házunk táján, a mi életünkben és társadalmunkban is ugyanúgy fontosak, relevánsak, mérvadóak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése