Avagy: milyen jövőbeni olvasmányokat tervezgetek, amik kapcsolódnak a jelenlegi nagy hírekhez, eseményekhez és változásokhoz
Nyilván csak az idő a megmondhatója, hogy mennyiben jelent megoldást a világszintű problémákra egy új amerikai vezetőség, de azért reméljük a legjobbakat! Mindenesetre nekem persze még erről is könyvek jutnak eszembe - legyen szó az első afroamerikai first lady memoárjáról, vagy egy korábbi ikonikus first lady magánéletéről szóló történelmi regényről.
Korábbi bejegyzésekben már írtam arról, milyen, ha a könyv, amit az ember éppen olvas vagy pont elolvasott, meglepően relevánssá válik az aktuális történések miatt, és arról is, milyen korábbi, örökzöld olvasmányaim jutottak eszembe az újabb, friss eseményekről. Egy hosszabb merengésben azt is igyekeztem összefoglalni, hogyan vihető át szerintem a nyitott, tudatos, kíváncsi és kritikus, önállóan gondolkodó olvasói szemlélet a hétköznapokba, azaz hogyan válnak, miként tehetőek aktuálissá a legkülönfélébb olvasmányaink a legkülönfélébb kérdésekben. Most pedig az kerül sorra, milyen könyvek elolvasását tervezem, amik szorosan kapcsolódnak az éppen aktuális eseményekhez.
A világ - remélhetőleg - újabb jelentős fordulóponthoz érkezett azzal, hogy egy ilyen nehéz év után az egyik legjelentősebb világhatalom elég polgára szavazott a változásra: többségük a józan észhez, a tudományhoz, az összefogáshoz, a sokszínűség elismeréséhez és megbecsüléséhez való visszatérésre voksolt, végre hatékonyan elutasítva a populista demagógiát, még akkor is, ha az emberek mindezt sajnos korántsem megnyugtató mértékben, arányban tették meg. Ki tudja, valós változást fog-e ez eredményezni, de legalább úgy tűnik, megint van rá esély.
Mint oly sokan, én is napokig körömrágva csüngtem a híreken (ilyenkor bizony még a legkönyvmolyabb, legmamutabb könyvturista is többet lóg a neten meg a közösségi médián, mint általában szokott), és a végeredményt látva csak még jobban megerősödött bennem az a vélemény, hogy rengeteg kérdés van, amivel sokat kell még foglalkoznunk, ha szeretnénk igazán megérteni a dolgokat meg egymást, és előrébb lépni. Márpedig ebben az olvasás az egyik leghasznosabb - és egyben legszórakoztatóbb! - eszköz. Ez ugyanúgy igaz most, mint az elmúlt években, hiszen a problémák láthatóan nem fognak maguktól megoldódni (ez elég alapvető igazság úgy általában is, ugyebár), viszont még egy szimbolikus változás is elég lehet ahhoz, hogy kevésbé csüggedjünk vagy fásuljunk el, illetve még nyitottabban és tudatosabban merüljünk el a fontos, érdekes, komplex témákban - akár alkotóként, akár felvevőként.
Mindenesetre, bármilyen olvasatról legyen is szó, annyi bizonyos, hogy továbbra is szörnyen nagy probléma, mennyire nem vagyunk hajlandóak odafigyelni egymásra, igyekezni megérteni és meghallgatni a másikat, elfogadni a különbségeket. Sokan eljutnak odáig, hogy panaszkodnak emiatt, ők maguk viszont nem nyitottak a nyitottságra, csakis a saját nézőpontjukat, hiedelmeiket, értékrendjüket stb. akarják másokra erőltetni. Márpedig így nem lehet előrejutni. Óriási kihívásokkal állunk szemben világszerte, és ezeket érdemben csakis együtt, összefogva tudjuk megoldani. Én már csak ezért is igyekszem nyitott, tudatos, tájékozott lenni, sokat és sokfélét olvasni, ahogy eddig. Mert amíg élünk, remélünk, ugye.
Szóval, ami továbbra is nagyon kéne, minden téren: demagógia helyett empátia, kirekesztés helyett sokszínűség, önkényesség helyett hozzáértés, démonizálás helyett összetartás, üres jelszavak helyett sokatmondó kultúra. (És oké, én nyilván elfogult vagyok a könyvek irányába, de persze annyi minden más is van még: film, színház, zene, tánc...) Ezekkel lehetne nemcsak Amerikát, hanem az egész világot egy kicsit jobbá tenni. Szerintem.
Így hát, íme, pár olyan könyv, amiket nagyon szívesen elolvasnék, és úgy gondolom, kötődnek a jelenlegi politikai eseményekhez, illetve azok társadalmi vonatkozásaihoz. Persze valószínűleg jó darabig el fog tartani, mire sorra kerülnek nálam, de úgy sejtem, egyik sem fog egyhamar veszíteni a relevanciájából...
Mindig is lenyűgözőnek találtam, hogy habár már az ő és családja szerepe is történelmi jelentőségű volt, emellett gondosan törekedett arra, hogy minél sokszínűbb teammel vegye körül magát, a lehető legtöbb féle és fajta ember előtt nyissa meg a Fehér Házat. Sem őt, sem a férjét nem tartom vagy tartottam tökéletesnek (és megmondom őszintén, a politika terén, annak alapvető természeténél fogva, végképp nem igazán értettem soha a fanatikus idealizálást), de az, amilyen méltósággal, felelősséggel, melegséggel, eleganciával, empátiával és tartással töltötte be ez a nő a first lady szerepét, folyamatos (leplezetten vagy nyíltan rasszista és szexista) támadások közepette, ráadásul egészen átformálta azt, igazán 21. századivá, az önmagában is lenyűgöző, női és/vagy feminista szempontból pedig tényleg hallatlanul érdekes. Hiszen igazolja, hogy még egy elméletben igencsak régimódi, maradi intézményt is lehet modernizálni, mai mércével is valós jelentéssel megtölteni. Számomra valami ilyesmit jelent az emancipáció, a feminizmus, a haladás.
Úgy sejtem, ahhoz, hogy egy olyan alelnöknő kerülhessen a Fehér Házba, mint az indiai és jamaicai származású Kamala Harris, kulcsfontosságú lépés volt, hogy előbb egy olyan first lady legyen ott, mint Michelle Obama. Ő és a férje ráadásul igazi könyvmolyok, ami nálam nyilván sokat nyom a latban, elismerem, ebből a szempontból biztosan óhatatlanul elfogult vagyok. (Hogy az amerikaiak a könyvmoly elnöküket az elmúlt négy évben egy szintén könyvmoly elnöknő helyett egy valóságshow-celeb-ripacs elnökre cserélték le, az azt hiszem, önmagában is jó sok mindent elmond... jó sok mindenről.) De ugyanígy kedves a szívemnek, hogy Douglas Emhoff személyében egy zsidó second gentlement köszönthetünk, akinek a korábbi házasságából vannak gyerekei, így Kamala a számukra egyben "Momala" is - egyszersmind azt is bizonyítva, hogy lám, egy feleségnek nem feltétlenül kell fölvennie a férje nevét, egy mozaikcsalád semmivel sem ér kevesebbet, mint a "hagyományos" családmodell, egy nőnek pedig nem feltétlenül kell szülnie ahhoz, hogy anyává váljon, és mindezt még az sem zárja ki, milyen sikeres vagy ambiciózus az illető hölgy -, vagy hogy dr. Jill Biden first ladyként is tovább fog dolgozni tanárnőként a Fehér Házból. Hiába, na. Ez már tényleg a 21. század.
Egy szó, mint száz, nagyon kíváncsi vagyok, mit mesél az életéről, családjáról, tapasztalatairól Michelle Obama. Különösen érdekes és példaértékű a számomra, ahogy soha, de soha nem süllyedt le az őt pocskondiázók szintjére, amit egyesek talán gyengeségnek tartanak, én viszont úgy gondolom, a tartás nem keverendő össze a védtelenséggel. Az intelligens ellenállás nem azt jelenti, hogy az ember mindent szó nélkül eltűr, hanem azt, hogy józanul, tudatosan meghúzza a saját határait, és kitart mellettük, nem hagyja, hogy lerántsa a mocsok, hanem felülemelkedik rajta. Egy fekete nőre sajnos pláne különösen nagy teher nehezedik, hogy "megfelelően" reagáljon, és valószínűleg akármit is tesz, kritizálni fogják minden oldalról. Nekem úgy tűnik, hogy Michelle Obama és Kamala Harris mindketten mesterien kezelik ezt a lehetetlen egyensúlyt, amiből bőven van mit tanulnunk mindannyiunknak, nemtől és etnikumtól függetlenül - de persze bőven elég nagy baj (és szégyen) a társadalomra nézve, hogy erre külön hangsúlyt kell fektetniük, míg mások büntetlenül megengedhetik maguknak a legalpáribb viselkedést is... Szóval, maximum respekt az ilyen nőknek, és biztos vagyok benne, hogy sokat tanulhatok majd Michelle Obama könyvéből elszántságról, ambícióról, kitartásról, konfliktuskezelésről, kompromisszumokról, emberségről és még sok-sok mindenről.
Ráadásul Obamáéknak a Fehér Házban töltött éveit csak még érdekesebbé teszi, hogy az akkori alelnökből lett az újonnan megválasztott elnök, így ez is egy további olvasatot ad a volt first lady memoárjához. Megmondom őszintén, hogy ha az idei választás másként alakul, nem biztos, hogy lett volna szívem elolvasni ezt a könyvet, mert az elmúlt években fájdalmasan nagynak tűnt a kontraszt aközött, amilyen haladást Obamáék képviseltek, és amilyen visszalépést jelentett az őket leváltó garnitúra, de lám, ha végre sorra kerül majd nálam ez a kötet, nem kell keserédes olvasmánynak lennie. És 2020-ban aztán végképp igaz, hogy minden kis jónak örül az ember!
Mert az emberek régen is pont ugyanolyan sokfélék voltak, mint ma, így a beszűkült gondolkodásmódban, amihez sokan ragaszkodnak még mindig, például a nemi szerepek terén is, nincs semmi "hagyományos", a legkevésbé sem reális, csak hamis és felszínes. Lehet ez ellen ágálni vagy törvénykezni, a tény akkor is tény marad: az emberek sokszínűek, a szó minden értelmében, és ezt ideális esetben a politikai döntéshozók összetételének is tükröznie kéne, a világnak ebbe az irányba kellene haladnia - pláne, ha hatékonyan szeretnénk kezelni az egyre sürgetőbb nehézségeket, amikkel szembetaláljuk magunkat, legyen szó társadalmi, gazdasági, egészségügyi vagy környezeti problémákról.
Ezt a könyvet sem feltétlenül olvastam volna el, pláne nem egyhamar, ha másként alakul a választás, pedig nagyon érdekel. Így viszont ez a regény is felkerülhet a várólistámra, és remélem, inkább előbb, mint utóbb sort tudok keríteni rá. De ami késik, nem múlik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése