Avagy: le a cenzúrával, éljen a sokszínűség!
Egy kis szolgálati közlemény az újonnan elfogadott, pedofilellenesnek álcázott-nevezett, de valójában pont, hogy a gyermekeknek ártó, egyben homofób és transzfób törvény ügyében - mert ez mindannyiunk ügye, nemi identitástól és szexuális beállítottságtól függetlenül.
Egy (nem csak) könyves kérdésről, (nem csak) könyvmoly szemmel
Könyvturistaként, olvasóként, nőként mondom: ha valakinek tényleg fontos a gyermekek védelme, az ugyanúgy nemet mond a homofóbiára és a transzfóbiára, a szexizmusra és a tabutémák elhallgatására, a komoly és bonyolult kérdések leegyszerűsítésére, ahogy a pedofíliára, molesztálásra, zaklatásra, bántalmazásra, erőszakra is. Alapvetően ilyen egyszerű ez.
És ugyanígy könyvturistaként, olvasóként, nőként mondom, hogy nincs egészséges kultúra valódi alkotói szabadság és sokszínűség nélkül. Nincs. Milyen keserűen ironikus, hogy ha valakinek, ezt nekünk igazán tudnunk kéne: egy olyan országban, amelynek története során a legnagyobb alkotók sokszor nem alkothattak szabadon. Tényleg ilyen hamar felejtenénk? Ennyire semmibe vesszük a múltunkat, az elődeinket? Ennyit a nemzeti értékekről...
Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi helyzetben, a pandémiás krízisben, ami oly sokaknak okozott iszonyatos veszteségeket, pláne embertelennek tartom, hogy teljesen indokolatlanul csak még tovább nehezítsük egyes bűnbaknak kijelölt kisebbségek - már amúgy is épp elég nehéz - életét.
Aki ismer és/vagy egy ideje olvassa a Könyvturistát, azt gondolom (és remélem!), nem éri meglepetésként, hogy teljes szívből elutasítom a gyűlölködés minden formáját, a kisebbségek elnyomását és kirekesztését, az irreális és szűkre szabott nemi szerepek másokra erőltetését, az emberi kapcsolatok sokféleségének lábbal tiprását, a kiszolgáltatottak testi-lelki veszélyeztetését.
Senkit sincs jogunk megfosztani az emberi méltóságától és az őt megillető alapvető jogoktól, csak azért, mert valamilyen szempontból másmilyen. Ha ezzel nem árt másoknak (és az, hogy egyeseknek valami nem tetszik, az ugyebár nem meríti ki az ártás fogalmát!), ha nem erőlteti rá az akaratát a vele szemben kiszolgáltatottakra, akkor mégis milyen jogon bélyegezzük meg, lehetetlenítjük el?!
Könyörgöm, ha a gyerekeket akarjuk megvédeni, akkor talán legelső lépésként ne keverjük össze a szezont a fazonnal, és valóban a pedofília-gyerekmolesztálás ellen küzdjünk, ne pedig ennek leple alatt összemossuk a szexuális beállítottságot a nemi identitással, majd pedig mindkettőt a súlyos mentális zavarokkal és egyéni erőszakos tettekkel, te jó ég... Ha valaki azt se tudja, mi a különbség a szexualitás, a nemi identitás és a mindkettőtől teljesen független betegségek-bűntettek között, annak semmi joga vagy alapja ítélkezni, döntéseket hozni ebben a kérdésben.
Könnyű azzal áltatni magunkat, hogy a legsúlyosabb gondjainkat ezek vagy azok a kisebbségek okozzák, de valójában mind tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van. Az igazi bűnös a társadalmunkat évszázadok óta átható rengeteg egyéni és közösségi probléma - családokon, intézményeken, döntéshozáson belül és kívül -, és amíg ezzel nem nézünk szembe, addig hiába is próbáljuk egy tollvonással megoldani a bajt, egyes konkrét csoportokra ráhúzni a felelősséget.
Muszáj az igazi szakértőkre és persze a túlélőkre hallgatnunk, ahelyett, hogy túlharsognánk és félresöpörnénk őket. És mint azt már többször mondtam (pl. nemrég Stájn Emma: Kőbőlcső c. nagyon fontos, hiánypótló műve kapcsán is), az ilyen komoly kérdéseket elfogadhatatlan politikai-ideológiai csatározásra használni, mert annál sokkal, de sokkal kényesebb és fontosabb dolgokról van szó.
De persze könnyebb elkönyvelni a tévhitet, hogy ha ellehetetlenítjük a "másságot", az majd "a pedofilok" ellen is használ, mint szembenézni azzal a ténnyel, miszerint a kettőnek az égvilágon semmi köze egymáshoz: már eleve sem minden pedofil gyerekmolesztáló, és nem minden gyerekmolesztáló pedofil (a kifejezés valódi, pszichés zavar értelmében) - vagyis az, hogy valaki másoknak ártson, alapvetően döntés, egyéni felelősség kérdése. Ezért is büntethető, elítélhető, megelőzhető. Míg az, hogy valakinek milyen a szexualitása vagy a nemi identitása, az nem választás vagy elhatározás kérdése. De úgy tűnik, sokan még mindig nem akarnak/bírnak szembenézni azzal, hogy a valódi veszélyt jelentő emberek jókora része az "átlagos" és "normális" többségből kerül ki (pl. se nem transznemű, se nem homoszexuális stb.), nem pedig a pszichés zavarokkal küzdők vagy a kisebbségek közül...
A nők elleni, családon belüli és/vagy nemi erőszak megelőzésére talán majd a heteroszexualitást is betiltjuk? Azt se lesz szabad "reklámozni"? És mégis ki mondja meg, mik a "megfelelő" nemi szerepek? A következő az lesz, hogy nőként nem lehet rövid hajam, nem hordhatok nadrágot, nem dolgozhatok, nem nyithatok bankszámlát, mert az "férfias"? A kultúrából előbb a "homoszexuális" tartalmakat vesszük ki, aztán mi lesz a következő? A meséknek tilos lesz bármilyen konfliktust, drámát, szomorúságot tartalmazni, nehogy felzaklassák a gyerekeket? Vagy betiltjuk a krimit, az akciót, a horrort, mert túl erőszakos? Nem beszélünk a rasszizmusról, szexizmusról, vallásszabadságról, mert ezek is "kényes témák", és hatással lehetnek egy gyerek világképére, ha széleskörűen tájékozódhat róluk? Beszüntetjük a szexuális felvilágosítást és a szaporodásról való tanítást, úgy, ahogy van, hátha ez majd megoldja a nem kívánt terhességek és a nemi betegségek problémáját?
De ha már a könyveknél tartunk, elvégre is könyvesblog lennék... Vajon a Lolita milyen besorolást kap ebben a rendszerben? Még kamaszként olvastam Nabokov klasszikusát, nagyon komplex véleménnyel voltam róla már akkor is, és vagyok a mai napig. Talán ez is bűn? Ezt is tiltsuk be, daráljuk le?
Nem kötelező olvasmány még mindig az Édes Anna? Az könnyebben emészthető egy tizenévesnek, mint teszem azt, egy meleg szuperhős? És lám, Kosztolányi klasszikusát is cenzúrázták annak idején... Akkor most tényleg visszatérünk ehhez a világhoz, erről veszünk példát?
Ugye, milyen képtelenségnek hangzik mindez?
Hát, ugyanilyen képtelenség az a hozzáállás, hogy a gyerekeknek jobban árt az, ha látják, milyen sokfélék is vagyunk mi, emberek, mint ha mereven, görcsösen szűk keretek közé kényszerítjük őket, a nemiség és szexualitás kérdéseiből pedig tabutémát csinálunk. Ezzel a némasággal, hallgatással természetesen csak még jobban kiszolgáltatjuk őket azoknak, akik ártani akarnak nekik - én ezt nem nevezném gyerekvédelemnek.
És a nem heteroszexuális gyerekek talán nem érdemlik meg a védelmet? Ahogy a transznemű gyerekek sem? És mi van azokkal a kisfiúkkal és kislányokkal, akik se nem transzneműek, se nem homoszexuálisak, csak épp eltérnek az átlagtól, bármilyen értelemben? Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akiknek a szerettei között, családjában akadnak nem heteroszexuális/cisznemű tagok? Vagy azokkal, akik nem a "hagyományos" családmodellnek megfelelő otthonban nőnek fel? Szabadon legyenek kitéve a bántásnak, testi-lelki terrornak, csak mert senki nem meri majd a védelmébe venni őket, nehogy "a másság reklámozásának" tűnjön?
Tényleg ilyen társadalmat, ilyen országot, ilyen világot akarunk? Én biztosan nem, és hiszek benne, hogy sokan vagyunk még ezzel ugyanígy.
Pont, hogy a gyerekek érdekében nem kevesebbet kéne beszélnünk ezekről a kérdésekről, hanem többet, többet, többet.
Én rengeteget kaptam életem során abból a sokféle könyvből, amit elolvastam, attól a sokféle alkotótól, akiknek a munkásságát megismertem. Nagyon sok mindenről elgondolkoztattak, segítettek jobban megismerni magamat és a világot, nagy hatással voltak rám. De ha valaki komolyan azt gondolja, hogy elég olvasni meleg, transznemű vagy épp bármilyen módon zavart emberekről ahhoz, hogy az ember saját maga is pont ugyanolyanná váljon, akkor csak annyit mondhatok: akik ilyenekkel riogatnak, azoknak kicsit többet kéne olvasniuk, hogy megtapasztalják, milyen is az, mert nyilvánvalóan gőzük sincs róla!
A jó/rossz hír az (ki honnan nézi), hogy az ilyen olvasók, mint én, nem mennek sehova. Maradunk, olvasunk, gondolkozunk, érzünk. Rátalálunk mindenféle könyvekre, megvesszük és elolvassuk őket, aztán akár még írunk-beszélünk is róluk. (Ajjaj, az a rettegett reklámozás! Hát, próbáljon csak valaki visszatartani egy lelkes könyvmolyt attól, hogy megossza a gondolatait egy könyvről!) Olvasunk mindenféle témáról és mindenféle alkotótól - a szivárvány minden színében. És ez a sokszínűség a gyerekeket is megilleti, hadd lássák magukat és egymást a lehető legtisztábban, a lehető legkomplexebben, a lehető legreálisabban. Mert ugyebár Meseország - és a kultúra - igenis mindenkié.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése