Könyvek hanukára: 8 nap, 8 szerző

Avagy: zsidó témájú/vonatkozású olvasmányok a fények ünnepére, zsidó szerzőktől

Milyen emlékezetes zsidó olvasmányélmények jutnak eszembe hanuka kapcsán, és mik szerepelnek a várólistámon?

A zsidó származásom ugyanolyan elválaszthatatlan tőlem, ugyanúgy fontos nekem, mint a könyvmoly létem. Hogy jelenik ez meg abban, amilyen könyveket olvastam, és amiket olvasni tervezek?

Nemsokára itt a hanuka, a fények - azaz a csodálatos módon nyolc álló napig égő olaj - ünnepe, amikor is nyolc estén át gyertyákat nyújtunk, tejes és/vagy olajos ételeket eszünk, összegyűlünk, és megemlékezünk a makkabeusok évezredekkel ezelőtti győzelméről, a jeruzsálemi szentély megtisztításáról és újraavatásáról. Egyre több helyen kapnak a gyerekek ilyenkor nyolc napon át kisebb vagy nagyobb ajándékokat, de félreértés ne essék, ettől még a hanuka nem a "zsidó karácsony", a kettőnek az égvilágon semmi köze egymáshoz, csak hasonló időszakra esnek, habár a zsidó naptár sajátos jellege miatt a hanuka évről-évre "vándorol" a karácsony fix időpontjához képest. Ezúttal december 10-én este jön be az ünnep, akkor fogjuk meggyújtani az első gyertyát.

Idén persze ez az ünneplés is kicsit máshogy néz majd ki, mint általában, hiszen a családok nem gyűlhetnek úgy össze, mint szoktak, ám a szellemisége ettől még megmarad, a gyertyákat ugyanúgy meggyújthatjuk estéről estére, és persze a finomságok, az ajándékok, a muzsika meg a trenderlizés (pörgettyűzés) sem maradnak el. Én már csak azért is nagyon szeretem ezt az ünnepet, pedig nem vagyok vallásos, mert mindig szép, megindító látvány, ahogy a hanukia (az ünnepi gyertyatartó, rajta a plusz egy ún. szolgagyertyával, amivel meggyújtjuk a többit) napról napra egyre fényesebben ragyog, és nagyon kedves a szívemnek a gondolat, hogy ez a szertartás világszerte összekapcsolja a zsidóságot, már évezredek óta. Hogy minden nehézség és üldöztetés dacára még mindig itt vagyunk, és itt is leszünk, maradunk. Egy ilyen évben ez szerintem mindenkinek szép gondolat lehet, származástól vagy vallástól függetlenül. Az ünnep alkalmából tehát összegyűjtöttem a témába vágó jó néhány könyvet a régi és mai polcaimról, túl az olyan nálunk (legalábbis remélem) általánosan ismert alapműveken, mint Anne Frank naplója, a Sorstalanság Kertész Imrétől, vagy épp Radnóti munkássága. A múltba és egyben a jövőbe nézés jegyében egymás mellé tettem négy olyan zsidó szerzőt, akitől már olvastam valamilyen zsidó témájú művet, illetve négy olyat, akiknek műveit tervezem sorra venni a (végtelen hosszú) könyvturistás várólistámról. Így az összesen nyolc szerzőből jut egy az ünnep minden napjára!

Persze említettem már zsidó szerzőket és/vagy zsidó vonatkozású könyveket a blogon, de most olyanokat veszek sorra, akikről eddig nem volt szó. Mindenesetre "bónuszként" a témához természetesen ugyanígy köthetők Helene Wecker & Naomi Novik, Pearl Abraham & Deborah Feldman könyvei - sőt pont most láttam, hogy Weckernek jövőre új műve is megjelenik, The Hidden Palace címmel, ami szintén A gólem és a dzsinn mitikus-múltbéli világában játszódik, már alig várom! (És lám, ebből is beigazolódik, hogy még a felnőtteknek sem kell kimaradniuk a hanukai meglepetésekből.) Michael Chabont is többször említettem már, illetve az eddig kiemelt könyvein (Gentlemen of the Road, Kavalier és Clay bámulatos kalandjai) kívül mondhatnám még a Jiddis rendőrök szövetsége c. alternatív történelmi, nyomozós-noiros (sakk)regényét, amit szintén imádtam, és olvasásra vár még nálam a Ragyog a hold c. "fiktív memoárja", ami a családja történetét meséli el - nem feltétlenül a valósághoz és a tényekhez ragaszkodva. (Hát, igen, mint látszik, Chabon előszeretettel keveri a műfajokat és zsánereket, én pont ezt kedvelem benne.) Adam Kay humoros orvosi memoárjai (Ez fájni fog, Mert szülni karácsonykor kell) is szerepeltek már a blogon, és mint az utóbbi címe is mutatja, az angol zsidó szülész-nőgyógyász kórházi kalandjai több téli ünnepkörhöz is passzolnak, hiszen számára a zsidósága a munkája terén azt jelentette, hogy sokszor őrá maradt a karácsonyi műszak, így a kollégái otthon ünnepelhettek a családjukkal. Mert tessék, mégiscsak itt élünk-dolgozunk egymás mellett, zsidók és nem zsidók, aminek alapvetően sem az ünnepekkor, sem az év többi részében nem kéne problémát jelentenie...

És akkor még nem is beszéltünk a zsidó vonatkozású témával (pl. II. világháború, antiszemitizmus, Közel-Kelet, vallás, diaszpóra stb.) foglalkozó könyvekről, nem zsidó szerzőktől, és fordítva, zsidó szerzők nem zsidó vonatkozású műveiről (pl. Silvia Moreno-Garcia: Jádeisten, árnyisten, Amy Bloom: Közös titkaink, Dan Slott: Amazon). Mindenesetre azt hiszem, már ezekből a könyvekből is látszik, milyen tág kört ölelhet fel (legalábbis nekem) ez a téma, és szerintem az alább bemutatott művek is jól illenek ehhez a hozzáállásomhoz: legyen szó zsidó szerzőkről, zsidó identitásról, történelemről vagy misztikumról, továbbá családokról, női sorsokról, hétköznapi, esendő, hősies vagy épp megalkuvó emberekről, nekem biztosan fel tudja kelteni az érdeklődésemet - felnőtt, könyvturista fejjel ugyanúgy, mint annak idején, zsenge bakfis könyvmoly koromban.

Tehát, íme: négy-négy általam már olvasott és még olvasatlan alkotó párosa, azaz összesen nyolc szerző hanukára (és persze egész évre!)

Chaim Potok

Kamaszkorom egyik nagy, meghatározó zsidó szerzője. Nem mintha az amerikai író - és rabbi - kifejezetten ifjúsági szerző lett volna, de a műveiből rengeteget lehet tanulni, miközben alapvetően olvasmányos, lebilincselő regények. Olyan könyvei, mint A kiválasztott vagy A nevem Asher Lev a zsidó identitás, történelem, vallás, hovatartozás kérdéseit, dilemmáit járják körbe, mélyenszántón és részletesen, mégis közérthetően, akár zsidó maga az olvasó is, akár nem.

A regények, amiket Potoktól olvastam, az amerikai zsidók kettős identitását, a generációk közötti konfliktusokat, a vallásos, konzervatív és modern, világi nézetek egymásnak feszülését fejtegetik, a huszadik század derekán, második felében. Fiatalok keresik helyüket a világban, próbálva megfelelni a szülői és vallási, közösségi, hagyományos elvárásoknak, ugyanakkor a saját utukat járva, önmagukhoz hűnek maradva, a világra nyitottan és kíváncsian. Mindeközben próbálják amerikai zsidóként feldolgozni a II. világháború és a soá/holokauszt traumáját, az eltűnt európai közösségek, az elveszített rokonok, a teljesen kiirtott családok jelentette gyászt, illetve a velük, közöttük élő megmenekültek fájdalmát. Mit jelent ezekre az amerikai születésű fiatalokra nézve, hogy ők maguk is a zsidóság túlélői, milyen szerepet, kötelességet és terheket ró ez rájuk? Mit jelent számukra a cionizmus és Izrael állam?

Mi történik, ha egy rabbi fia nem akar az apja nyomdokaiba lépni, pedig születése óta ezt a szerepet szánják neki? Többek között erről is szól A kiválasztott, ami egy különleges barátság, két apa és két fiú felejthetetlen, megrendítő, megható története, melyből 1981-ben remek filmadaptáció is készült. És mi történik, ha egy zsidó festő nem mást akar festeni, mint feszületeket, amivel mind a zsidó, mind a keresztény közösséget-közönséget-kritikusokat felháborítja? Ezt az érdekes, provokatív dilemmát fejtegeti A nevem Asher Lev, ami egyben szól művészetről, tehetségről és alkotói elhivatottságról, vallástól és háttértől függetlenül.

Naomi Alderman

Az angol írónő Engedetlenség c. (korábban A rabbi meg a lánya címmel megjelent) műve nagyon érdekel, és akárcsak Potok művei, az identitás, útkeresés, családdal és közösséggel szembeni konfliktus kérdését fejtegeti - viszont Potokkal ellentétben kifejezetten női szemszögből. A londoni ortodox zsidó családból származó, ám a vallásától és rabbi édesapjától egyaránt eltávolodott, harmincas, biszexuális Ronit az apja halála után hazatér New Yorkból, ám a gyásszal vívódó fiatal nő a zárt közösségben több váratlan fejleménnyel, konfliktussal is szembesül. Volt szerelme, a hithű ortodoxként leszbikusságával súlyosan vívódó Esti azóta férjhez ment, ráadásul nem máshoz, mint Ronit unokatestvéréhez, Dovidhoz, akiből időközben rabbi lett. Vajon Ronit hazatérése megváltoztatja mindhármuk életét, vagy már végleg maguk mögött hagyták a múltat? Otthonra lelhet Ronit egy olyan helyen, közösségben, vallásban, amiről világ életében úgy érezte, alapvetően utasítja el őt? Alderman regénye bevezet minket a londoni ortodox közösség sajátos, belterjes, hagyományőrző világába, miközben a történeten keresztül foglalkozik a szexualitás, a vallás, a másokhoz és önmagukhoz való hűség, az elfogadás és kirekesztés nehéz kérdéseivel. Kíváncsian várom, hogy sort keríthessek rá, biztosan különleges olvasmány. (Arról nem is beszélve, hogy az új kiadásnak a kivitelezése is csodás a maga egyszerű, letisztult dizájnjával, igazán ellenállhatatlan, be is szereztem, amint megjelent.)

A regényből egyébként film is készült, 2017-ben mutatták be, Disobedience - A rabbi meg a lánya címmel (nem összekeverendő a hasonló című regénnyel, amiről már nálam is volt szó!), Rachel Weisz és Rachel McAdams főszereplésével. Biztosan érdemes megtekinteni, de én persze előbb a könyvre szeretnék sort keríteni.

Art Spiegelman

Mit is lehetne mondani a Maus-ról? Kötelező olvasmány(nak kéne lennie), zseniális, páratlan mestermű, mind tartalmilag, mind formailag. Spiegelman úgy beszél a soáról/holokausztról, amihez foghatót soha azelőtt nem láttam-olvastam, és egészen új távlatokat nyitott nekem abban, mire képes a képregény, mint médium. Az önéletrajzi ihletésű képregény Spiegelman családjának, a háborút túlélő, lengyel zsidó édesapjának története, beleértve saját magát, az alkotót és kettőjük apa-fiú kapcsolatát is, párhuzamosan bemutatva a múltat és a jelent. Az alapkoncepció olyan zseniális, amennyire egyszerű: a képregény lapjain a zsidók antropomorf, állatfejű-embertestű egérként, a lengyelek disznóként, a németek macskaként jelennek meg, és így tovább. Spiegelman ezzel a koncepcióval pont annyira távolítja el a valóságtól az ábrázolást, hogy beszélni tudjon az elmondhatatlanról, elénk tárja a felfoghatatlant, a feldolgozhatatlant. Végtelenül tisztelem benne, hogy az üldöztetés áldozatairól hiteles, esendő, hús-vér emberekként beszél, nem pedig tökéletes, idealizált mártírokról, beleértve önnön édesapját is. Az állatként ábrázolt alakokat áthatja az emberség, annak minden jó és rossz értelmében, és Spiegelman ebből a kettősségből döbbenetes műremeket teremt.

Azt, hogy egy amerikai zsidó alkotó pont a képregény médiumán keresztül mesél el egy ilyen megrendítő, felejthetetlen történetet a történelem egyik legnagyobb szörnyűségéről, csak még tovább árnyalja az a tény, hogy az amerikai képregények világa szorosan összekapcsolódik az európai gyökerű, zsidó írókkal-művészekkel, a máig híres és népszerű alakok megalkotóival, akik hiába igyekeztek asszimilálódni (pl. névváltoztatással), gyakran mégis egyedül ebben a lenézett médiumban tudtak érvényesülni, kiteljesülni. De még ezzel a kultúrtörténeti vonatkozással együtt is őszintén nehéz a Maus-ról beszélni, úgy, hogy az elég kifejező legyen. Azt hiszem, ezt a könyvet tényleg olvasni, megtapasztalni kell, és kész, mindenkinek, akár zsidó, akár nem.

David Grossman

Az izraeli szerző ugyanúgy írt díjnyertes, megrendítő, magasirodalmi műveket (Egy ló besétál a bárba), ahogy mesekönyvet (Zsiráf, és irány az ágy!). Irodalmi munkássága mellett szókimondó, rendíthetetlen, elkötelezett békeaktivista is, akinek egyik fia odaveszett a 2006-os izraeli-libanoni háborúban. A világ végére c. művében még ezt az utóbbi, feldolgozhatatlan tragédiát is feldolgozta alkotóként, így azt gondolom, több szempontból is méltán lehet a Maus szerzője mellett említeni, hiszen ugyanúgy beszél az elmondhatatlanról, és bátran állítja kihívás elé az olvasót mind érzelmi, mind stílusbéli szempontból, mint Spiegelman. Nekem különösen tetszik, hogy a legkisebbektől a felnőttekig minden korosztálynak vannak művei, így akkor is megismerkedhetünk a munkásságával, ha a nehezebb könyveit soknak találnánk. Futni valakivel c. regénye például azért is keltette föl az érdeklődésemet, mert tizenéves jeruzsálemi fiatalokról szól, így a történetükön keresztül magát a várost is bemutatja. Nagyon szívesen elolvasnám, lehet, hogy még sort is kerítek rá ezen a télen, pláne, mert a különböző nehézségekkel küszködő fiatalok, Aszaf és Tamar, illetve a kettőjüket összekötő kutya története nyáron játszódik, így több szempontból is jól jöhet most egy kis könyvturistás utazásnak.

Irène Némirovsky

Az ukrán-orosz zsidó születésű, francia írónő Suite française - Francia szvit c. regényének már keletkezési, publikálási története is regényes, drámai: a mű a német megszállás alatt született, a nácik elől Párizsból a családjával vidékre menekülő Némirovsky egy apró jegyzetfüzetbe írta, pirinyó betűkkel, és egészen addig rendületlenül dolgozott rajta, amíg származása miatt 1942 nyarán le nem tartóztatták. Nem mentette meg sem az, hogy ismert, sikeres írónő volt (habár a francia állampolgárságot megtagadták tőle), sem az, hogy kikeresztelkedett, még az sem, hogy kifejezetten nacionalista lapokba írt, és még antiszemita nézeteknek is hangot adott. Mert a gyűlölet senkit sem kímél, még azokat sem, akik megpróbálják kiszolgálni. Auschwitzba deportálták, ahol egy hónapos rabság után tífuszban halt meg, harminckilenc évesen. A férje, a szintén orosz zsidó emigráns Michel Epstein 1942 novemberében került a haláltáborba, ahol érkezése után egyenesen gázkamrába küldték. Két elárvult kislányuk egyik búvóhelyről a másikra menekülve élte túl a háborút, végig magukkal hordozva anyjuk noteszét: az idősebb lány, Denise, azt hitte, édesanyja naplót vezetett a füzetkében, és ötven át bele sem mert olvasni, mert úgy gondolta, túl fájdalmas lenne. A kilencvenes években végleg rendezni akarta anyja irodalmi hagyatékát, mielőtt egy francia archívumnak adományozta volna, és ekkor döbbent rá, hogy a notesz egy ötrészes kisregény-ciklus első két részét, valamint a harmadik jegyzeteit tartalmazza. A befejezetlen művet 2004-ben adták ki, irodalmi szenzáció és nemzetközi bestseller lett, 2014-ben film is készült belőle.

A regény az 1940-es német bevonulást követő, pánikoló menekülthullámról ad valós idejű beszámolót, a kitalált történeten és alakokon átszűrve mindezt, amit Némirovsky és családja maga is átélt, ahogy tömegekkel együtt hagyták el az otthonukat a közeledő hadsereg miatt, és próbáltak biztonságos(abb) menedéket lelni. Hétköznapi, hiteles, esendő emberek szemén keresztül látjuk a megszállt ország mindennapjait, kollaboránsoktól ellenállókig, megalkuvóktól dacolókig, bizakodóktól a reményvesztettekig. Némirovsky regényében nincsenek hősök vagy romantikus fordulatok, csakis kőkemény realizmus és az emberi természet, amiből a nehéz idők ugyanúgy képesek a legjobbat kihozni, ahogy a legrosszabbat. Megrázó, megrendítő, felejthetetlen olvasmányélmény, már önmagában is, nem csak az elképesztő háttértörténete miatt. Az ötrészes ciklus két elkészült "tétele" alapvetően kerek egész olvasmányélményt ad, ami egyrészt bámulatos korrajz erről az adott történelmi pillanatról, másrészt döbbenetesen mai áthallásai vannak, kezdve pl. a menekültek motívumával. Nehéz téma, nehéz olvasmány, mégis ajánlanám bárkinek, aki késztetést érez az elolvasására, mert több szempontból is egyedi, páratlan mű. De úgy gondolom, ha már a történetét ismerjük, az önmagában is örök érvényű figyelmeztetés és emlékeztető.

Lauren Belfer

Az amerikai írónő És a tűz után c. regénye utazás térben és időben, a tizennyolcadik századi Európától napjaink Amerikájáig: egy generációkon átívelő történetet mesél el, melyben szintén összekapcsolódik a zene és az irodalom, és szerepel egy nagy alkotó titokzatos kézirata, ami ráadásul egy zsidógyűlölő szöveget tartalmaz. Belfer valós alakokból, igaz történetekből indul ki, majd ezekre építi fel regénye cselekményét, így végig elegyedik a fikció és a realitás. A könyv egyszerre zenetörténeti kutatómunka, krimiszerűen lebilincselő, izgalmas nyomozás, két nagyon különböző, mégis az évszázadok távlatából összekapcsolódó nő története, illetve szembenézés olyan nehéz kérdésekkel, mint a nagy alkotók esendősége, a művészetben megjelenő gyűlölködés és a családi titkok feltárása. Ezek a témák nemcsak a Francia szvit-tel kapcsolják össze a művet, hanem önmagukban is örök érvényűek, a mai napig aktuálisak, és nyilván azok is fognak maradni. Hiszen örök kérdés, mit kezdjünk az antiszemita, nőgyűlölő, rasszista, homofób, hímsoviniszta stb. alkotókkal, hogyan ítéljük meg őket, a műveiket, hagyatékukat. Nem hinném, hogy létezik általánosítható válasz, és mindenki reakciója egyéni, de azt hiszem, annyit el lehet mondani, hogy a szembenézés - legyen bármilyen nehéz - mindig jobb, pláne hosszú távon, mint a tények szőnyeg alá söprése. Így hát nagyon örülök, hogy vannak ilyen könyvek, amik nem riadnak vissza ezektől a bonyolult, kemény kérdésektől, és szívesen teszem is fel őket a polcomra, várva az alkalmas pillanatot és hangulatot, amikor készen állok az elolvasásukra.

Stan Lee 

A romániai zsidó bevándorlók gyermekeként, Stanley Lieber néven született Stan Lee tökéletesen megszemélyesíti azokat az amerikai zsidó képregényalkotókat, akiket már többször említettem. Fantasztikus életem című kérpegényes memoárja - amit Peter Daviddel közösen írt, Colleen Doran csodálatos rajzaival -, roppant szórakoztató, érdekes olvasmány, és (szó szerint) szépen végigvezet minket a képregények "hőskorán", a Marvel történetén, Lee életének és írói-szerkesztői-kiadói munkásságának hullámvasútján, boldog és nehéz, sikeres és szomorú pillanatain egyaránt. Ugyanúgy érdekes lehet a képregényrajongóknak, mint azoknak, akik a szuperhősöket csak a filmvászonról ismerik, valamint a hozzám hasonlóknak, akiket érdekel az amerikai képregények zsidó kultúrtörténeti vonatkozása.

Most aztán pláne aktuális lehet kicsit visszatekinteni a múltba, hogyan is kezdődött és jutott el egészen idáig a nemzetközi szuperhős-őrület, amíg azt várjuk, hogy a világ visszatérjen a "rendes" kerékvágásba, és megint elmerülhessünk kedvenceink történeteiben. (És félreértés ne essék, ha valaki kritikusan szemléli a szuperhősök kulturális dominanciáját, az is teljesen jogos, én mindenesetre ezekben a történetekben is látok, találok értéket, méghozzá nem csak zsidó szempontból.)

Raffi Berg

Ha már az élet által írt történeteknél tartunk, végezetül (de nem utolsósorban), a valós eseményeket bemutató Vörös-tenger búvárparadicsom az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egyik legelképesztőbb, amolyan "hihetetlen, de mégis igaz" akciójáról szól, aminek keretében a 80-as években a polgárháború, éhínség és üldöztetés elől menekülő etiópiai zsidók ezreit csempészték ki Szudánon keresztül, és telepítették át Izraelbe, egy tengerparti üdülőt használva álcának. Az újságíró Berg könyve mind az izraeli beépített ügynökök, mind az etióp zsidók - maguk a menekültek és az életüket a jó ügyért önként kockáztató segítőik - szempontjából alapos kutatómunkával tárja fel a hadművelet részleteit, moszados forrásokra, a küldetésben részt vevő ügynökök elmondására is hivatkozva. Szóval, ez aztán igazi kémtörténet a javából, amilyet kitalálni se lehetne.

A különleges akcióból 2019-ben filmet is bemutattak ugyanilyen címmel, a Netflixen látható. Nem állítom, hogy filmtörténeti remekmű, de kellően szórakoztató, izgalmas, érdekes, megható és figyelemfelkeltő ahhoz, hogy érdemes lehet megnézni, a jó kis szereplőgárdáról nem is beszélve. Nekem ráadásul meghozta a kedvemet ahhoz, hogy többet is megtudjak erről a zsidómentő akcióról, amiről eddig csak nagy vonalakban hallottam, így amikor elém került a könyv, muszáj volt beszereznem, és kíváncsian várom, hogy elmerülhessek benne.

És így legvégül (még) egy kis bónusz: egy cuki, kiskutyusos hanukai videó! (Puppy for Hanukkah)

Ha már a fekete zsidóknál tartunk, íme, az idei hanuka slágere, ami abszolút mindent visz (legalábbis szerény véleményem szerint). Az afroamerikai zsidó színész-rapper-énekes-dalszerző Daveed Diggs (Hamilton, Az igazi csoda), valamint tündéribbnél tündéribb kissrácok és kiskutyák ezzel a remekművel örvendeztettek meg bennünket, még tovább emelve az ünnep fényét. Angolul tudók előnyben, de a cukimukiság nyelve szerintem univerzális. (És persze ne feledjük: a kutya - és bármilyen házi kedvenc - egy életre szól, nem csak az ünnepekre!)

Hág hanuka szaméáh! Örömteli hanuka ünnepet!