2020. november 20., péntek

Angie Thomas: A gyűlölet, amit adtál (The Hate U Give)

"Mi értelme a szólásszabadságnak, ha csendben maradsz azokban a pillanatokban, amikor nem lenne szabad?"

Kapcsolódó könyvek: 
Az éhezők viadala (Suzanne Collins)
Vér és csont gyermekei (Tomi Adeyemi)

Angie Thomas: The Hate U Give - A gyűlölet, amit adtál
(The Hate U Give, 2017)
Gabo kiadó, 2017, ford. Benedek Leila
Hogy indul?

"Nem kellett volna eljönnöm ebbe a buliba."

Miről szól?

A tizenhat éves, afroamerikai Starr Carter egy buliból tart hazafelé gyerekkori jó barátjával, Khalillal, amikor megállítja a kocsijukat egy rendőr, aki a tehetetlen lány szeme láttára, ok nélkül lelövi a fegyvertelen fiút. Starr élete ezzel a feje tetejére áll: médiacirkusz közepén találja magát, amelyben gondolkodás nélkül állást foglalnak olyan emberek, akik semmit sem tudnak se őróla, se Khalilról, se az életükről Garden Heightsban - ami külsős szemmel nézve csupán a rossz hírű "gettó", a lány és családja számára viszont az otthont és a közösséget jelenti, minden nehézségével és problémájával együtt. Mindenkinek van véleménye, a tényekkel viszont nem sokan törődnek: ez ugyanúgy igaz Starr jómódú környéken található, többségében fehér összetételű iskolájában, mint a közösségi médiában és szerte az országban. Aktivisták akarják a gyászoló, traumatizált lányt az ügy középpontjába helyezni, miközben az interneten meg a médiában szétterjedő rasszista narratíva közveszélyes drogdílernek állítja be Khalilt, és az őt brutálisan lelövő rendőrt tünteti fel ártatlanul meghurcolt áldozatként.

Starr eddig is kettős életet élt, mert úgy érzi, nem adhatja ugyanazt az énjét odahaza - ahol az identitását alapvetően a családja és a közössége határozza meg -, mint az előkelő iskolájában - ahol leginkább úgy ismert, mint "a fekete lány" -, és Khalil halála végképp kiélezi ezt az ellentétet. Hogyan értethetné meg fekete családjával és nem fekete barátaival egyaránt, hogy min megy keresztül? Mi értelme egy olyan harc élére állnia, ami esélytelennek tűnik? Hiszen Starr tökéletesen tisztában van vele, hogy a feketék elleni erőszak, brutalitás esetén a rendőröket, nem fekete elkövetőket szinte soha nem szokták felelősségre vonni. Azt is jól tudja, hogy ha felszólal, terhelő tanúvallomást tesz, azzal nemcsak önmagát, hanem a családját is veszélybe sodorhatja. Mit tehet egy tizenhat éves fekete lány egy igazságtalan rendszer ellen?

A lány ezek között a kérdések között őrlődik, és tudja, hogy a válaszok mindenképpen bonyolultabbak, mint ahogy azt sokan le akarják festeni. Hiszen Garden Heights tényleg kemény környék, ahol a bandaháborúk miatt Starr már kislányként a tanúja volt egy barátnője meggyilkolásának - ugyanakkor Starr börtönviselt, ám a bandaéletet maga mögött hagyó, a helyi kisboltot működtető édesapja rendületlenül hisz benne, hogy ha mindenki elmegy innen, akkor végképp soha nem változik semmi. Hogyan tekinthetné Starr ellenségnek a rendőröket, mikor imádott nagybátyja is az, aki segített őt fölnevelni, amíg az apja börtönben volt? De vajon lehet belülről változtatni egy rossz rendszeren, vagy ez hiú ábránd? És hogyan tekinthetné Starr ellenségnek a fehéreket, mikor nemcsak a barátai azok, hanem még a pasija is? A lány jól tudja, hogy Khalil nem volt szent, de ha egy fiatal srácnak egyedül a drog és a bandaélet kínál kiutat a kilátástalan mélyszegénységből, vajon tényleg halált érdemel ezért, csak mert egy rendőr ok nélkül megriadt tőle, és rögtön a legrosszabbra gondolt?

Amikor Garden Heightsban a Khalil halála miatti tüntetések zavargásba csapnak át, a média könnyen koncentrál az ijesztő és értelmetlen pusztításra, amit Starr maga is megél, ugyanakkor a lány szemén keresztül láthatjuk mindezt a másik oldalról is: a közösség generációk óta tartó fájdalmát és frusztráltságát, ami előbb-utóbb mindig óhatatlanul kitör és elfajul, hiszen az emberek úgy érzik, senki sem figyel oda rájuk. Mert az eseményeket a közösségi médián követők könnyen szörnyülködnek a rettenetes végeredmény láttán, de abba nem gondolnak bele, vajon a tüntetésekhez kivonuló rohamrendőrök nem csak rontanak-e a helyzeten, vagy hogy a békés felvonulások mégis miért nem kerülnek be soha a hírekbe, miért csak azon csámcsog a média, ha már épületek lángolnak, vagy vér folyik... És csak azért, mert a káoszt óhatatlanul kihasználják vandálkodók, tolvajok meg randalírozók kis csoportjai, ettől már rögtön érvénytelenné válik a többség sorozatos tragédiák miatti jogos tiltakozása, felháborodása, tüntetése? Starr tehát komplexebbnél komplexebb dilemmákkal, bonyolultabbnál bonyolultabb kérdésekkel szembesül, amikben még egy felnőtt is nehezen tenne igazságot, nemhogy egy tizenhat éves kamaszlány. Vajon sikerül elboldogulnia ebben a szörnyen nehéz helyzetben, meg tudja találni a hangját, a mondanivalóját, a saját útját? Sikerül igazságot szolgáltatnia Khalilnak, és közben hűnek maradnia az ideáljaihoz, a családjához, a közösségéhez, de legfőképp önmagához?

Hogy tetszett?

Angie Thomas szerintem egy igazi zseni, ez a mű pedig egy modern klasszikus. De tényleg. Vagy lehet, hogy varázsló ez a nő, vagy ilyesmi, nem tudom, de hogy bitang jó író, az egyszer biztos. Mert amit ebben a regényben alkotott (ráadásul debütáló szerzőként, te jó ég!), az kész csoda: tanítani lehetne, de komolyan. Erre a könyvre is azt mondom - mint legutóbb A tanult lány-ra -, hogy kötelező olvasmánynak kéne lennie, és nemcsak a diákok, hanem a szüleik és tanáraik is rengeteget tanulhatnának belőle. Egyszerűen elképesztő, mennyi mindent volt képes Thomas beépíteni ebbe a könyvbe, úgy, hogy az ne nyomja agyon a narratívát. Én nem vagyok egy nagy "Young Adult" olvasó, ám az ilyen könyvek bizonyítják, hogy vétek fanyalogva legyinteni erre a műfajra, mert ugyanúgy, mint a klasszikus magyar ifjúsági regények (pl. az egyik örök kedvencem, szívem csücske, Szabó Magda mesterműve, a szerintem szintén kihagyhatatlan/kötelező Abigél), a "YA" legjobbjai is aranyat érnek.

Az írónő a történet keretén belül tökéletesen összefoglalja és átadja, mit jelent a Black Lives Matter mozgalom: kiknek, kikért és kikről szól, mik a gyökerei és történelmi párhuzamai, miért van rá szükség, és mesterien - de csöppet sem szájbarágósan - veszi sorra az ellene felhozott kritikákat is, mindegyiket megcáfolva, mindent gondosan megmagyarázva. Ugyanakkor maga a történet is izgalmas, szívszorító, kiszámíthatatlan, lebilincselő, szívmelengető, humoros... És még sorolhatnám. És a humorost úgy értem ám, hogy olvasás közben felnyerítősen nevetős! Úgy ám: ez a könyv egyszerre véresen komoly, és közben olyan vicces, jópofa, derűs, poénos, hogy az hihetetlen. A nehéz, kemény, tragikus téma dacára a regény csupa élet és csupa-csupa szív, szó szerint: végig érződik rajta, mennyire szívvel és szívből írta a szerző.

(Egyébként korábban már írtam Candice Carty-Williams: Queenie c. regényéről, ami jamaicai-angol szemszögből foglalkozik a BLM mozgalommal, miközben szintén szórakoztató, izgalmas, humoros, lebilincselő, elgondolkodtató olvasmány.)

A karakterek reálisak, összetettek, esendőek, nem egyszerűen (már elnézést a szójátékért) feketék-fehérek. Starr családja valami elképesztő, egytől egyig hiteles, csupa élet figurák mind, meghatározó szereppel a történetben. Őszintén, talán ők a kedvenc családom, akikről eddig ifjúsági regényben olvastam: tökéletesen átjön a határtalan szeretet, ami összetartja őket, ugyanakkor tökéletesen átérezhetőek a hihető, életszerű konfliktusok is mindannyiuk között. Thomas regénye is bizonyítja, hogy egy történet pont attól lehet univerzális, amilyen specifikus: ez a család ugyan nagyon-nagyon sok mindenben különbözik pl. az enyémtől, de a tagjai olyan autentikusan, emberien, részletesen, empatikusan vannak ábrázolva mindannyian, hogy a könyvet olvasva régi ismerősöknek tűnnek, és én mindegyiküket a szívembe zártam.

Ugyanakkor Thomas valóban kamaszoknak és kamaszokról ír, hitelesen, a legkevésbé sem lekezelően, valóban naprakészen, mai stílusban, nem pedig erőltetett vagy görcsös modernséggel: a narratívában gondosan kiemelt szerepet kap a baráti kör, az első szerelem, az iskola, az út- és identitáskeresés, a közösségi média, a popkultúra (a regény címét ihlető Tupac Shakurtól kezdve a Kaliforniába jöttem-en át egészen a Harry Potter-ig*), az élet nagy kérdéseivel való vívódás, a hely keresése a világban, és hasonló dolgok, amik fontosak ennek a korosztálynak. Szerintem abból is látszik, mennyire szem előtt tartotta Thomas a célközönségét, hogy bizonyos részletek (pl. a kamasz szerelem vagy a közösségi médiás dráma) engem alapvetően hidegen hagytak - ami stimmel, hiszen nem is nekem kell, hogy szóljanak! (Mert bizony erősen kinőttem már a YA legfelső korhatárából is, és lám, ettől még remek olvasmányélmény lehet nekem egy ilyen könyv, de nem volna helyes, ha minden szempontból pont énrám lenne optimalizálva.)

*Most komolyan, ahogy Starr kifejti az édesapja elméletét arról, miszerint a roxforti házak tulajdonképpen olyanok, mint a fekete gengszterbandák, az szerintem már önmagában igazolja a véleményemet Angie Thomas páratlan zsenialitásáról, de tényleg: egyrészt sírva röhögős poén, másrészt jobban belegondolva mélyenszántó át- és újraértelmezés, harmadrészt érdekes kapcsolat a másféle fekete kultúrához (pl. hip-hop), negyedrészt fájdalmas emlékeztető, hogy az olyan fiatalok, mint Starr és Khalil, életük minden megpróbáltatása és tragédiája dacára, pont ugyanolyan Harry Potter-rajongó gyerekek, mint amilyenek nálunk is oly sokan voltak, vannak és lesznek, bármennyire messzinek tűnhet is ez a történet a mi kis hazánktól...

Készült belőle adaptáció?

Igen, 2018-ban mutatták be a filmet. Nekem nagyon-nagyon tetszett, remekül visszaadja a történet lényegét és mondanivalóját, a szereplők-alakítások is csodásak, de persze sok részlet kimaradt belőle, amik miatt mindenképpen érdemes elolvasni a regényt. A könyvet egyébként én még idén tavasszal olvastam, a filmet pedig már a nyáron láttam. Mondanom sem kell, milyen elképesztő, megrendítő élmény volt, ahogy a kettő között egészen megújult erővel lángolt fel a BLM-mozgalom, és egyfelől az alkotókat dicséri, mennyire fájdalmasan aktuálisak, naprakészek maradnak ezek a művek, ugyanakkor borzasztóan szomorú, micsoda tragédiák kellenek ahhoz, hogy az emberek végre ráébredjenek: igen, ha minden élet számít, akkor ki kell állni amellett, hogy számít a feketék élete.

Mert Khalil Harris talán kitalált alak, de oly sokan, akik Angie Thomas művét inspirálták, akiknek a regényével emléket állít, nagyon is valódi emberek voltak, akiknek élete szintén számított, Emmett Tilltől Oscar Granten és Trayvon Martinon át Sandra Blandig. Ahogy számított George Floyd, Breonna Taylor, Ahmaud Arbery és Elijah McClain élete is, akikről és akiknek ugyanúgy szól ez az örök érvényű regény, illetve a belőle készült film - amelyek mondanivalója még itt, a világ túlsó felén is ugyanúgy fontos, releváns, megrendítő. Hiszen nálunk is rengetegen akadnak, akik előszeretettel szabnák meg másoknak, hogyan éljék az életüket, miközben korántsem tekintik minden embertársukat alapvetően egyenlőnek, értékesnek, elfogadandónak.

Mindenképpen meg kéne látnunk egymásban a sztereotípiák helyett a komplex, esendő embert, és ahelyett, hogy gondolkodás nélkül átvennénk az elnagyolt narratívákat meg az internetes leegyszerűsítéseket, igyekeznünk kéne a valós tények ismeretében a saját fejünket - és szívünket - használni. Igen, ez sok nehézséggel, frusztráltsággal és bizonytalansággal járhat, de szerintem bőven megéri az erőfeszítést. Ennyit igazán megpróbálhatunk tenni magunkért és másokért. Márpedig ebben felbecsülhetetlen segítséget nyújthatnak az ilyen művek és alkotók. Mindenesetre a zsepit semmiképpen ne felejtsük el, mert én még a film betétdalának klipjét se bírom ki könnyezés nélkül, bármilyen szép is...

Mi hasonlót olvastam már?

Suzanne Collins: Az éhezők viadala
(The Hunger Games, 2008)
Agave kiadó, 2009, ford. Totth Benedek
"Sose hagyjon el benneteket a remény!"

Egy másik modern YA klasszikus, ami az egyik kedvenc olvasmányaim közé tartozik, és az adaptációját is imádom. (Ráadásul további kapcsolatként a THUG-ben Starr szerepét alakító Amandla Stenberg játszotta az egyik kedvenc karakteremet, Rue-t, Az éhezők viadala filmváltozatában!) Úgy gondolom, ennek a könyvnek-sorozatnak az esetében is tanúsíthatom, hogy YA rajongóknak ugyanúgy élvezetes lehet, mint azoknak, akik ritkán vagy szinte soha nem olvassák ezt a műfajt, kortól függetlenül. (És igen, szerintem ezek a könyvek is alkalmasabbak kötelező olvasmánynak, mint a gyerekként-kamaszként megközelíthetetlen, alig értelmezhető "klasszikusok".) Katniss Everdeen története, élet-halál küzdelme szerintem ugyanígy érdekes lehet azoknak is, akik amúgy nem szeretnek disztópia vagy sci-fi témájú könyveket olvasni.

Collins olyan jövőképet vázol fel, amiről - kellően hátborzongató disztópiához méltóan - aggasztó, hogy mennyire nem tűnik se távolinak, se elképzelhetetlennek. Ma talán még inkább így van ez, mint amikor legelőször olvastam a regényt, majdnem egy évtizede, ami végképp nem túl megnyugtató gondolat... Az életre-halálra menő valóságshow-ba kényszerített fiatal lány története ugyanannyira szól a társadalmi egyenlőtlenségről és elnyomásról, amennyire görbe tükröt tart a médiának és magának a YA irodalomnak is. A trilógia mindhárom részét imádtam, és nagyon kíváncsi vagyok az  Énekesmadarak és kígyók balladája (Agave kiadó, 2020, ford. Farkas Veronika) címmel nemrég megjelent előzményregényre is.

Mi hasonlót olvasnék még?

Tomi Adeyemi: Vér és csont gyermekei
(Children of Blood and Bone, 2018)
Maxim kiadó, 2018, ford. Sóvágó Katalin
A nigériai származású, afroamerikai írónő debütáló regényét részben szintén a BLM mozgalom ihlette. További inspirációja a nyugat-afrikai mitológia, a joruba vallás és kultúra, illetve olyan modern ifjúsági klasszikusok, mint az Avatár - Aang legendája, a Harry Potter, vagy épp Az éhezők viadala. Így hát, gondolom, nem kell jobban kifejtenem, hogyan kapcsolódik a másik két itt kiemelt könyvhöz...

Nekem leginkább az afrikai vonatkozása miatt keltette föl az érdeklődésemet Zélie Adebola története. A regénybeli Orisa földjét egykor áthatotta a mágia, mára azonban egy zsarnok uralkodik rajta, aki megöletett minden varázslót. Zélie azonban esélyt kap rá, hogy visszahozza a varázslatot, ehhez azonban össze kell fognia a király lányával, Amarival, miközben kíméletlenül üldözi őket a trónörökös Inan...

Tiszta szívből imádom a Fekete Párduc című, 2018-as Marvel filmet, mióta csak legelőször láttam, és borzasztóan szomorú vagyok, amiért bárhogyan is folytatódik majd az afrikai mitológiával-kultúrával áthatott szuperhősös történet, az már az eredeti címszereplő nélkül lesz, mivel a wakandai T'Challa királyt alakító Chadwick Boseman sajnos a nyáron elhunyt rákban. A Vér és csont gyermekei már ez előtt a tragikus fordulat előtt fölkeltette a kíváncsiságomat, hiszen ez az afrikai ihletésű, kalandos modern mese már önmagában istenien hangzik, így viszont végképp remélem, hogy egy kicsit betöltheti a szívemben a Fekete Párduc után maradt űrt. Szép párhuzamnak tűnik, hogy a könyv ugyanabban az évben jelent meg, amikor bemutatták a filmet, ráadásul azóta már a második kötetet is kiadták, és előbb-utóbb hozzánk is érkezik. Úgyhogy történjen bármi, ezek a történetek már itt vannak velünk, nekünk, és folytatódnak is, mert remélhetőleg egyre több ilyen remek alkotó tud érvényesülni - amivel szerintem mindannyian csak nyerhetünk, kortól, nemtől és etnikumtól függetlenül.

Szóval: BLACK LIVES MATTER & WAKANDA FOREVER!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése