"Egy szokványos tavaszi napon történt az eset Isztambulban, egy hosszú és szürke délutánon, amely semmiben sem különbözött a többitől."
Miről szól?
A regény főszereplője Peri, a jómódú isztambuli háziasszony és családanya, modern muszlim nő, akinek látszólag irigylésre méltó életét egy 2016-os napon olyan traumatikus esemény zavarja meg, aminek következtében kénytelen szembenézni a múltjával, váratlanul felkavarodó emlékeivel - és önmagával. A történet így visszatér a lány nyolcvanas évekbeli gyerekkorába, illetve a 2000-es évek legelejére, amikor az Oxfordi Egyetemre ment tanulni, ahol nemcsak meghatározó barátságokat köt az ateista, iráni születésű, de "sehová sem tartozó", biszexuális Shirinnel és az elkötelezett muszlim, fejkendős, feminista, hiphop szövegeket író Monával, hanem egy lehengerlő, híres-hírhedt professzornak is a hatása alá is kerül, miközben válaszokat keres hittel, vallással, identitással, hovatartozással és az élet egyéb nagy kérdéseivel kapcsolatban. Mi, olvasók pedig a felnőtt, megállapodott Perivel együtt keressük a választ arra, hogyan is lett abból az alsó középosztálybeli lányból, aki egykor olthatatlan tudásszomjjal próbálta megérteni a világot, olyan nő, aki az isztambuli elit vacsorapartijain visszafogottan hallgatja a gazdagok üres okoskodását. Vajon visszatalálhat a régi énjéhez, vagy végleg hátrahagyta - vagy talán még mindig nem találta meg magát igazán? Milyen titok lappang a múltjában, mi is történt valójában "Éva három lánya" között, és mi köze ennek a különc oktatóhoz, aki mindhármukra óriási hatással volt?
Hogy tetszett?
Egészen lenyűgözött ez a regény, úgy éreztem, nagyon nekem szól, lelkes rajongója lettem az írónőnek, és alig várom, hogy sorra vehessem a többi könyvét is. Már önmagában is nagyon érdekes Törökországról olvasni, így, mai magyar szemmel pedig pláne az. Elképesztő, mennyi témát, kérdést, mondanivalót ölel fel a történet, anélkül, hogy didaktikussá, unalmassá vagy követhetetlenné válna. Csak úgy faltam az oldalakat, és rengeteg mindenen elgondolkodtam, miközben hol megrendítettek, hol megnevettettek a történések. A lebilincselő feszültségtől az elmélyült filozofálásig van ebben a könyvben minden, és az összkép nagyon izgalmas egészet alkot. Egyetlen lány/nő hitelesen ábrázolt életén és személyiségfejlődésén keresztül Elif Shafak rengeteg mindent mond el a modern Törökországról, a nyugat és a kelet kapcsolatáról, hitről és vallásról, hagyományról és fejlődésről, tiszteletről és elnyomásról, önazonosságról és fanatizmusról, családról és nemzetről, identitásról és útkeresésről, sztereotípiákról és autentikusságról.
Peri családja, barátai, diáktársai, oktatói stb. mind-mind hitelesen megrajzolt alakok, sokukban fölfedezhetjük akár saját magunkat, akár az általunk ismert embereket, ami hol szívmelengető, hol frusztráló, hol szinte már fájdalmas vagy épp röhejes élmény. Shafak pontosan tudja, milyen komplex téma az identitás, legyen nemzeti, etnikai, egyéni vagy vallási, és eszébe se jut leegyszerűsíteni ezeket a kérdéseket, hanem a maguk bonyolultságában fejti ki őket, de mindezt teljesen követhető, olvasmányos stílusban, a cselekményen keresztül rámutatva, hogyan hatnak ki az egyes emberek életére.
Peri élete és környezete csupa ellentmondás (legyen szó a családjáról, a szülőhazájáról vagy az átmenetileg otthonává váló nyugati elitegyetemről), ám ahelyett, hogy megpróbálná ezeket az ellentmondásokat ellaposítani, figyelmen kívül hagyni, vagy felszínesen kezelve feloldani, a fiatal lány inkább elszántan igyekszik őket a maguk sokféleségében, reálisan, tudatosan átlátni. Ezzel a hozzáállással bizony alaposan kilóg a sorból, ami szerintem sajnos ugyanolyan igaz lenne ma, mint húsz évvel ezelőtt. Az emberek szeretik az egyszerű, tiszta, fekete-fehér válaszokat, pedig azok ritkán szoktak igaznak bizonyulni, és sokkal inkább gyanakodva kéne kezelnünk, minél elnagyoltabb magyarázatokat kapunk. Én legalábbis személy szerint nagyon is tudtam azonosulni a megrögzött könyvmoly lánnyal, aki tele van kérdésekkel, és a legtöbb válasz, amire rálel, csak újabb és újabb kérdéseket vet föl. De ez még nem jelenti, hogy bármi baj lenne azzal, ha valakinek nincs mindenre kész válasza - sőt épp ettől tud nyitott maradni, változni, fejlődni az ember.
Mi hasonlót olvastam már?
A többek között a muszlim identitás, a nemzeti/etnikai/vallási hovatartozás, a nemi szerepek, a hagyomány kontra modernitás, a kelet kontra nyugat kérdéseit boncolgató könyvről a brit-pakisztáni Kamila Shamsie írónő regénye jutott eszembe, ami az Antigoné 21. századi átirata, de annak ismerete nélkül is tökéletesen követhető, érthető, élvezhető a maga szívbemarkoló, megrendítő, letehetetlen módján. Felejthetetlen olvasmány volt a számomra, és hiába ismertem az eredeti darabot, a történet pont annyira csavar rajta és tér el tőle, hogy végig fogalmam sem lehetett, hova is fog kifutni a cselekmény.
A történetben brit muszlim fiatalok sorsa fonódik össze, miközben a helyüket keresik egy olyan világban, amelyik nem sok teret hagy nekik a "tökéletesen modernizált/asszimilálódott muszlim" és a "dzsihádista terrorista" között. Shamsie zsenialitása pontosan abban rejlik, hogy nem riad vissza ezektől a végletektől sem, csak épp azt is megmutatja, mennyivel összetettebb ennél a mai muszlim identitás kérdése, és milyen könnyen önbeteljesítő jóslattá válhat, ha egy egész közösségre ráhúzzák az elnagyolt sztereotípiákat, nem egyéniségként tekintenek a tagjaira, hanem ránézésre meg- és elítélik őket a vallásuk/gyökereik/családjuk alapján. Mint ahogy afölött sem huny szemet, hogy egy adott kisebbségen, vallási/etnikai közösségen belül is rosszabbnál rosszabb következményei lehetnek annak, ha valakit bekorlátoznak a hagyományok, a merev szabályok, a limitált döntési lehetőségek, legyen szó akár a kilátástalan, könnyen radikalizálható fiatalemberekről vagy az alárendelt szerepbe kényszerített nőkről. A regényben összecsap a naivitás és a cinikusság, a hit és a pragmatizmus, a dac és a megalkuvás, a törekvés és a tehetetlenség, a szeretet és a fanatizmus, a bátorság és a félelem, az őszinteség és a demagógia, a külső nyomás és az egyéni felelősség - és persze itt sincsenek könnyű válaszok. Nagyon aktuális, fontos könyv, amiből szerintem mindannyian sokat tanulhatunk, de mindenekelőtt lebilincselő, remek olvasmány.
Mi hasonlót olvasnék még?
Pedig ezekről az emberi sorsokról is muszáj beszélni, és biztos vagyok benne, hogy Shafak a megfelelő érzékenységgel, nyíltsággal, komplexitással nyúl a témához, nemcsak a tragikumot hangsúlyozva, hanem kiemelve a szeretet, a barátság, az életigenlés és a fogadott családok fontosságát. Nyilván nem könnyű olvasmány, de biztosan megéri ráhangolódni, mert ha olyan, mint a másik két itt említett könyv, akkor rengeteget kaphat tőle az ember, még ha nem is kíméli az olvasó szívét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése