Kapcsolódó olvasmányok: Late Spring - A Ms. Marvel Story (G. Willow Wilson) Persepolis (Marjane Satrapi)
Bryan Lee O'Malley: Repeta (Seconds, 2014) Fumax kiadó, 2019, ford. Tót Barbara
Hogy indul?
"Felébredt, és ragyogást látott."
Miről szól?
Katie, a harminc felé közeledő konyhafőnök épp most készül megnyitni új vállalkozását, álmai éttermét, miközben a már meglévő munkahelye is nagyon jól megy. Minden totál sínen van (na jó, talán nem egészen), a fiatal nő csöppet sem stresszel semmi miatt (na jó, legfeljebb egy egészen kicsikét), hiszen no para, minden tuti, nuku oka aggodalomra (na jó, leszámítva a kisebb-nagyobb problémákat), és nem is üthet be semmi komoly baj (na jó, ez az azért így nem teljesen igaz). A magánéletében is minden a legnagyobb rendben. (Haha, na persze, jó is lenne.) Hát, oké, mi tagadás, Katie dolgai nem egészen a tervek szerint alakulnak, és amikor nagyon csúnyán beüt a baj a munkahelyén, teljesen tehetetlennek érzi magát - egészen addig, amíg egy éjjel meg nem jelenik neki egy titokzatos szellemlány, és megoldást (pontosabban varázsszert) kínál minden bajára. Katie-nek nincs más dolga, csak leírnia az elkövetett hibáját, megenni egy varázsgombát (igen, tényleg), lefeküdni aludni, és kész, új emberként ébred, mintha a rossz meg sem történt volna. Egy csapásra helyrejön minden (persze azért akadnak új bonyodalmak), és Katie tökéletesen ura a helyzetnek. (Na jó, azért nem egészen.) Hiszen ugyan mi baj is lehetne abból, ha valaki kénye-kedve szerint módosítgatja, toldozgatja-foltozgatja a tér, idő és valóság szövetét? (Ööö, hát, mint kiderül, nagyon is sok.) Na, de mégis mit tehet az ember lánya, ha olyan bonyodalmakba keveredik, amiket már varázslattal sem lehet megoldani? És a varázsgombát kínáló szellemlány vajon tényleg barát - vagy inkább ellenség? Valóra válnak Katie kulináris és egyéb álmai - vagy egy rémálomban találja magát? Vajon elég jó szakács ahhoz, hogy kifőzze a rejtély magyarázatát, és kisüsse a megoldást? (Bocsánat, ezért már tényleg elnézést kérek...)
Hogy tetszett?
Imádtam ezt a képregényt, csakis ajánlani tudom mind képregényrajongóknak, mind olyanoknak, akiknek ismeretlen/idegen ez a médium. Korábban is írtam már képregényekről, akár a könnyedebb mesékről, akár a kicsit húzósabb történetekről beszélünk, és ezek mindegyikét lelkesen ajánlom kezdő-haladó képregényolvasóknak egyaránt. Saját magam is tanúsíthatom, hogy nem kell a médium szakavatott ismerőjének lenni ahhoz, hogy önmagukban is nagyon élvezzük ezeket a történeteket. Pl. tudom, hogy Bryan Lee O'Malley-nek jókora rajongótábora van a Scott Pilgrim-sorozatnak köszönhetően, de én abból semmit sem olvastam; a Repeta az első műve, ami a kezembe került, és lám, így is mennyire odavoltam érte. Remekül szórakoztam Katie történetén, rengeteget nevettem, ugyanakkor nagyon meglepett a fordulataival, és jó sokszor el is gondolkodtatott. Irtó szellemes (haha!), ahogy Katie újra meg újra szembemegy a narrátorral, tiltakozik egyes megfogalmazások miatt, és erősködik, hogy igenis mindent kézben tart. (Spoiler: nem tart kézben.)
Nemcsak a történetet imádtam, hanem a rajzokat is: még a kicsit hátborzongató-félelmetes részekért is bőven megérte ez a csalókán egyszerű, mégis roppant fantáziadús stílus. Az egész kötet gyönyörű, fantasztikusan szép, gondosan kivitelezett, ötletes dizájn, már a polcon állva vagy csak kézbe véve is jó ránézni, mielőtt még egyáltalán kinyitnánk. (És könnyen lehet, hogy azután már be se tudjuk csukni. Én előre szóltam!)
Így az év elején szerintem pláne nagyon aktuálisnak érződik egy történet a változásról, a lehetőségekről, az újrakezdésről. Arról, hogy mennyire szeretne az ember néha csak még egy esélyt, és hogy néha nagyon is ott van az orrunk előtt az áhított lehetőség, csak észre kell venni. Meg arról, hogy néha magunkon kell változtatni, nem pedig másokon vagy külső tényezőkön - néha pedig nem a változást/változtatást kell hajszolni, hanem elfogadni a dolgokat úgy, ahogy vannak. Katie varázslattal áthatott történetében szerintem mindannyian ráismerhetünk a való életre, a nagyon is valós kérdésekre, problémákra, dilemmákra - csak épp közben remekül el is szórakozhatunk a humoros, fordulatos, természetfölöttivel megspékelt sztorin.
És csak magamat tudom ismételni: olvassunk bátran képregényeket, ha bármi megtetszik ezen a téren, felnőttként ugyanúgy, mint gyerekként! Ez a médium határtalan változatosságot, sokféleséget rejt, a szuperhősökön innen és túl. Legyen szó aranyos mesékről, keményebb narratívákról vagy a mindennapok vicces-szellemes ábrázolásáról, megrendítő élettörténetekről vagy akár magukról a szuperhősökről, a képregények világa is van olyan színes és sokféle, hogy mindenki találhasson magának kedvére való olvasmányt - és ez szerencsére egyre inkább így van, s remélhetőleg így is marad.
"Most of the really important things in life seem to happen while you’re looking the other way."
("Mintha mindig pont akkor történnének a legfontosabb dolgok, amikor az ember épp nem néz oda.")
A Marvel honlapján ingyenesen elolvasható, angol nyelvű, rövid novellácska szerintem tökéletes bepillantást enged Kamala Khan, azaz a szuperhős Ms. Marvel személyiségébe, és talán azt is meg tudja magyarázni, miért vagyok oda érte ennyire. Kamala fiatalabb ugyan, mint Katie, de ő is az útját, helyét keresi a világban, hiszen még kamaszlány (ami már szuperhősködés nélkül is épp elég nehéz). A rövid kis történet a tavalyi évben, a pandémia közepette játszódik, és bemutatja, hogy bizony néha még a szuperképességek dacára is elcsüggedhet az ember, de azt is, hogy mit tehet ilyen nehéz helyzetekben egy (hétköznapi) hős.
A történetet az a G. Willow Wilson jegyzi, aki eredetileg is kidolgozta a karaktert - Sana Amanat és Stephen Wacker szerkesztőkkel, illetve Adrian Alphona és Jamie McKelvie rajzolókkal közösen -, és évekig írta a történeteit-kalandjait, mielőtt átadta másnak a stafétabotot. Így már önmagában ezért is különleges, hogy az írónő visszatért Kamalához e kis sztori erejéig, aminek üzenete szerintem az elmúlt hónapokban semmit sem veszített az aktualitásából (sőt), és tökéletesen illik, teljesen méltó az ifjú hősnőhöz. Én úgy gondolom, hogy nagyon ötletes, jól eltalált ez a szuperhősrajongóból lett szuperhős figura, aki egyfelől tényleg hitelesen van ábrázolva amerikai kamaszlányként - aki már pakisztáni származású muszlimként is épp eléggé birkózik az identitásával meg a beilleszkedéssel -, ugyanakkor inspiráló és hősies is, ahogyan igyekszik "felnőni" az újonnan szerzett szuperképességével járó szerepéhez. Én már önmagában azt is imádom, ahogy az egykori Ms. Marvelből, Carol Danversből Marvel Kapitány lett, így Kamala örökölte meg a titulusát. Na, így kell olyasvalakiből is szuperhősrajongót csinálni, mint én! Amíg ezt a két csajszit meg nem láttam, én nem is gondoltam, hogy a szuperhősNŐk egyáltalán kinézhetnek így is:
És ugyan azóta jól beszippantott engem az egész marveles szuperbagázs, ráadásul meg tudtam barátkozni még egy olyan "klasszikusabb" szuperhősnővel is a konkurens DC-től, mint Wonder Woman (legalábbis a filmvásznon, Patty Jenkins rendezésében és az izraeli Gal Gadot megformálásában), nekem mégiscsak ők ketten az eredeti kedvenceim. És habár Ms. Marvel kalandjai legjobb tudomásom szerint még nem jelentek meg magyarul, de Marvel Kapitánnyal már megismerkedhetünk képregényben is, nemcsak filmvásznon (ld. Kelly Sue DeConnick et al.: Marvel Kapitány - Magasabbra, távolabbra, gyorsabban), illetve hasonlóan humoros, jópofa, erősen "meta" stílusúak a szuperhős ügyvédnő Jennifer Walters, azaz She-Hulk/Amazon történetei is (ld. Dan Slott et al.: Amazon - Egyedülálló zöld nő), akiről szintén készülőben van a Marvel-moziuniverzumos sorozat. (Ráadásul most már igazán nem érheti szó a ház elejét, hogy ne említettem volna elég kötetet a bejegyzésben, hiszen a mininovellácska mellé plusz két képregényt is ajánlhatok!)
Mindenesetre előbb-utóbb élő, háromdimenziós formában is viszontláthatjuk Kamalát, a kellően tündéri cuki Iman Vellani megformálásában: ha minden igaz, még idén (!) érkezik a saját sorozata, jövőre (!!) pedig a mozivásznon is feltűnik majd, mert szerepelni fog a Marvel Kapitány 2-ben (!!!). Én meg persze alig várom, hogy végre (viszont)láthassam a kedvenceimet, külön-külön is, együtt meg pláne!
Mi hasonlót olvasnék még?
Marjane Satrapi: Persepolis (2000-2004) Libri kiadó, 2019, ford. Rády Krisztina
Az iráni születésű francia író-rajzoló képregényes memoárja, amelyből a szerző 2007-ben filmadaptációt is készített. Satrapi bemutatja iráni gyermekkorát a hetvenes-nyolcvanas években, majd az Európában töltött kamaszéveit, végül pedig a visszatérését szülőhazájába. Így a kislány gyerekszemén keresztül láthatjuk Irán konfliktusait és változásait, a forradalmat és háborút, a világi iskolák bezárását, a fundamentalizmus térhódítását, a tüntetéseket és bebörtönzéseket - miközben a kis Mardzsi újra és újra összeütközésbe kerül az állam és a vallás által diktált szigorú, merev szabályokkal és a neki szánt, előírt szereppel. Többek között például azért, mert próféta szeretne lenni, ha felnő, hogy véget vethessen a problémáknak, jobbá tehesse az emberek életét, és megkímélhesse szeretett nagymamáját minden fájdalomtól - később pedig a punk rockért kezd rajongani. Szabadelvű szülei végül arra jutnak, hogy jobb lesz neki, ha Ausztriába küldik tanulni, mert ott sokkal inkább kibontakozhat, érvényesülhet. Az idegen világ, kultúra azonban a legkevésbé sem könnyíti meg a beilleszkedést a kamaszlánynak, ahogy a fiúk, az első szerelem és a különféle zavaros serdülőkori ideológiák sem. Akárhogyan is próbálkozik, alapvetően mégiscsak túlzottan "iráni" és "közel-keleti" marad. De hiába tér végül haza, már Iránban sem érzi magát igazán otthon, hiszen immáron túlzottan "európainak" és "nyugatinak" számít.
Satrapi őszintén, megrendítően, ugyanakkor humorosan meséli el a történetét, egészen sajátos narratívát szőve különleges gyerek- és kamaszkoráról, a különböző világok, gondolkodásmódok és kultúrák találkozásáról-összeütközéséről. Mind a memoárja, mind a belőle készült film roppant sikeres és elismert, mindkettőre nagyon kíváncsi vagyok, már be is szereztem a képregény legújabb, teljes kiadását. Különösen szimpatikus nekem Satrapi azon hozzáállása, hogy bármilyen népszerűek és díjazottak lettek is a művei, gondosan hangsúlyozza: nem történelmi kordokumentumot akart készíteni, hanem "egyszerűen" a saját életéről, családjáról, hazájáról, kultúrájáról mesélt. Ez a szándékosan, vállaltan szubjektív nézőpont szerintem csak még hitelesebbé teszi az alkotásait, amik egyrészt autentikusan mutathatnak be nekünk egy kevéssé ismert világot és időszakot, ugyanakkor sok részletük tűnhet ismerősnek, nem is olyan idegennek - legyen szó családról, kultúráról, vallásról, politikáról, ideológiáról, nemzetről, hazáról vagy épp magáról a felnőtté válásról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése