Avagy: mit és hogyan olvas az ember, miközben az egész világ a feje tetejére áll?
Az elmúlt hónapokban tagadhatatlanul megváltozott a világ, és még nagyon messze vagyunk attól, hogy lássuk, hol és hogyan is érnek véget az egymást érő egészségügyi, gazdasági, társadalmi, környezeti krízisek. Hogyan reagál minderre az ember olvasóként? Lehet a könyvekbe és történetekbe menekülni, ha az élet közben túltesz a legextrémebb kitalációkon is?
Sokaktól láttam-hallottam azt a reakciót, hogy nem bírnak az olvasásra koncentrálni, nem lelnek vigaszt, kikapcsolódást a könyvekben. Mások olyan történetekre vágynak, amikbe bele lehet menekülni a való világ elől: amikben nem történnek rossz dolgok, garantált a hepiend, győzedelmeskedik a jóság és a kedvesség, na meg a józan ész, vagy épp eleve egy egészen más világba repítenek el, a lehető legmesszebb a jelenlegi problémáktól. Ezt mind tökéletesen meg tudom érteni, és együtt tudok érezni vele, én magamon viszont nem ezt tapasztaltam. Hanem inkább azt a kettősséget, hogy az olvasási szokásaim változtak is, meg nem is.
Inkább azt mondanám, hogy az alapból is meglévő tendenciáim erősödtek fel. Eddig is igyekeztem változatosan olvasni, érdekelt a világ és az emberek sokfélesége, és ez az év csak még jobban megerősített abban, hogy tudatosan igyekezzek a lehető legtöbbféle alkotótól a lehető legtöbbféle könyvet elolvasni. A könyvvásárlás terén is régóta igyekszem tudatos fogyasztó lenni, alaposan megfontolni, hogy mit, mennyit, kitől és hogyan veszek meg, most meg aztán pláne, hogy a könyvesboltba járás némileg extrém sporttá vált, ugye...
A bölcs Yoda azt üzeni: Olvass, és veled az Erő! |
Ugyanakkor viszont a komoly, az élet különböző nehézségeivel foglalkozó, szívszorító, sőt akár kimondottan szomorú vagy tragikusan letaglózó könyvek is sokat adtak nekem ezekben az időkben. Akadt köztük ifjúsági regény, mint Angie Thomastól a The Hate U Give - A gyűlölet, amit adtál, kortárs szépirodalmi kultuszkönyv, mint Elena Ferrantétól a Briliáns barátnőm és folytatása, Az új név története, illetve fantasy, mint R. F. Kuang Mákháború-ja, történelmi krónika, mint Szvetlana Alekszijevicstől a Nők a tűzvonalban, vagy klasszikus/mitológia feldolgozás, mint Madeline Millertől az Akhilleusz dala, sőt még horror is, mint Victor LaValle-tól a Fekete Tom balladája. Szóval, az olvasói ízlésem eklektikussága csak még eklektikusabb lett, de ez jól is van így.
Az eddig sem volt idegen tőlem, hogy több könyvet olvassak párhuzamosan, de ez általában két-három kötetet jelentett egyszerre. Egy-egy regényt és ismeretterjesztő könyvet, a változatosság jegyében, vagy épp valami súlyos, komoly témájú kötet mellé valami lazábbat, hangulattól függően. Egy Agatha Christie-krimi, egy Star Wars univerzumos kaland vagy valamilyen képregény például mindig jó kis kiegészítő szinte bármilyen más olvasmány mellé. Az elmúlt hónapokban viszont azon kaptam magam, hogy a párhuzamosan olvasott könyveim száma egyre csak emelkedik. Egy jó hosszú regény... meg egy rövidebb... meg egy életrajz.. egy képregény... egy krimi... egy történelmi regény... egy fantasy... egy verseskötet... egy kisregény... egy novelláskötet stb. Ahogy el-elolvastam egy-egy kötetet, a felállás persze cserélődött, de az össz... hát, nem csökkent.
Egészen addig, míg a minap rá nem jöttem, hogy kb. egy tucatnyi dolgot olvasok éppen párhuzamosan, és ez mindent egybevetve nem igazán ideális. Egyik oldalról jó, hogy milyen sokat olvastam így, hiszen bármilyen hangulathoz akadt épp olvasnivalóm, és talán még a szokottnál is mohóbban faltam a betűket, másrészt viszont úgy érzem, ennyi mindenre egyszerre már nem tud ugyanúgy koncentrálni az ember, mint egy-két aktuális olvasmányra. Persze ha jól sejtem, pont ez volt a lényeg, hogy az ember figyelme ilyen válságos helyzetben nem ugyanolyan, mint alapból - csak az én esetemben ez nem abban nyilvánult meg, hogy egyáltalán nem olvastam, hanem inkább abban, hogy egy kicsit túl sok mindent olvastam egyszerre...
Szóval, igyekszem szép sorban befejezni a függőben lévő olvasmányaimat, és nem egyből valami újba kezdeni mindegyik helyett, hanem inkább visszatérni az egyszerre egy-két könyvhöz, amikre így jobban fogok tudni koncentrálni - mert a kevesebb néha bizony tényleg több. Még az olvasásban is, legyen bármennyire könyvmoly az ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése