2020. december 3., csütörtök

Caroline Hulse: A felnőttek

"Patrick Scarlett arcát fürkészte, amely ragyogott az izgalomtól. Emlékezett erre az arckifejezésre. A lánya arcán látta, amikor hat évvel ezelőtt őt vitte el a Mikulás kuckójába, a városon kívül épült bevásárlóközpontba. Megérte az araszolás a hatalmas forgalomban, a vita azzal a férfival a parkolóhelyért és az a tény, hogy az a seggét vakaró manó tizenöt fontot gombolt le róla - mindent megért az, hogy láthatta a Mikulás térdén ülő Amber arcát."

Kapcsolódó könyvek:
Vadkanapó (Terry Pratchett)
Akiknek két anyja van (Mártonffy Zsuzsa)

Caroline Hulse: A felnőttek
(The Adults, 2018)
General Press kiadó, 2018/2020, ford. Ács Eleonóra

Hogy indul?

"Amikor Matt előrukkolt az utazással, már hónapok óta tudott róla."

Miről szól?

Egy angliai elvált házaspár, a kislányuk, mindkét szülő új partnere, meg a lány képzeletbeli legjobb barátja: Posey, a nyúl... Hát mi más kell még egy tökéletes karácsonyozáshoz? Matt és Claire, az elvált szülők, elhatározzák, hogy a lányuk, a hétéves Scarlett kedvéért együtt fogják tölteni a karácsonyt egy vidéki üdülőben, a Vidám Vadonban, és mindketten magukkal hozzák az új párjukat is, Alexet meg Patricket, akik ugyan nem lelkesednek túlzottan az ötletért, de azért igyekeznek a lehető legjobbat kihozni a helyzetből, ha már így alakult. Az ünnepi víkendezés persze a legkevésbé sem a tervek szerint sül el, nem éppen csupa móka-kacagás, egymást követik a humoros és hajmeresztő szituációk, végül pedig a nagy családi banzáj egészen extrém végkifejletbe torkollik. Hát, ennyit a béke és szeretet ünnepéről, ugyebár...

De vajon ki tehet róla, hogy ennyire félresikerül a karácsonyi kaland? Az ún. "felnőttek", akik nem igazán képesek érett felnőttként viselkedni, vagy a kislány, aki nem igazán érti meg az egész szituációt? Vagy épp Posey, a képzeletbeli nyuszika tehet mindenről? Megmenthető még ennek a nem mindennapi mozaikcsaládnak a karácsonya, vagy tényleg túl nagy fába vágták a fejszéjüket, és bizonyos (családi) bonyodalmakból tényleg nem lehet semmi jót kihozni, csak rosszat vagy annál is rosszabbat? És ami a legfontosabb: vajon mi lesz Posey-val?

Hogy tetszett?

Ha már itt a december, és közeledik a Mikulás meg a karácsony ünnepe, igazán aktuálissá vált ez a könyv, amit pár éve én is így az év vége felé olvastam el - bár nyilván egész évben élvezetes olvasmány. Nagyon bírtam a sztorit, egyszerre komédia, dráma és krimi (amolyan Knives Out - Tőrbe ejtve stílusban). Jópofa, humoros és szatirikus, anélkül, hogy ítélkező vagy gúnyolódó lenne, miközben a komolyabb, súlyosabb kérdésektől, problémáktól sem riad vissza, azokat sem bagatellizálja el. Világosan kiderül belőle, hogy bármilyen családmodellről van is szó - legyen "hagyományos", mozaik vagy bármilyen más -, a hangsúly azon van, milyen a kapcsolat az egyes tagok között, mennyire nyíltak és őszinték, mind önmagukkal, mind a többiekkel. Az írónő maximálisan kiaknázza a humort abban, ahogy a felnőttek minél inkább igyekeznek "felnőttként" viselkedni, annál "gyerekesebbek" - miközben magával a gyerekkel egyre kevésbé jutnak dűlőre, ő meg egyre inkább csak össze van zavarodva. A karakterek reálisak, a szituáció hihető, ugyanakkor a "családi dráma" kellően ki van színezve, fel van nagyítva ahhoz, hogy az elejétől a végéig szórakoztató, izgalmas legyen a történet, aminek azért fontos, komoly, megszívlelendő mondanivalója is van családról, kapcsolatokról, szülőségről, szeretetről és persze az ünnepekről.

Külön tetszett nekem, hogy a kislány karaktere is hiteles, nem afféle bölcs "minifelnőtt", hanem igazi gyerek, aki nem "jobban" látja a helyzetet a felnőtteknél, csak másképpen. Szerintem még a képzeletbeli nyúl barát is nagyon el van találva, jópofa szitukhoz vezet, amennyire Scarlett ragaszkodik hozzá, és amiket kivetít rajta keresztül. Ugyanakkor nagyon is érthető, miért találta ki őt magának, miért van rá szüksége ebben a szituációban. A szerző minden humorral-szatírával együtt empatikus a karakterek irányába, legyenek gyerekek vagy felnőttek, így mindannyiukkal tudunk szimpatizálni, még akkor is, amikor csúnyán szabotálják önmagukat vagy a családi-karácsonyi harmóniát. És még ha jókat derülünk is a kínos/szerencsétlen/ügyetlen botlásaikon, vagy csóváljuk a fejünket a helytelen/meggondolatlan/rossz húzásaikon, azért akkor is drukkolunk nekik, hogy mégiscsak sikerüljön valamiképpen dűlőre jutniuk magukkal, egymással, meg az egész helyzettel. (Vagy hogy legalább ne nyírják ki egymást.)

Úgy gondolom, egy ilyen évben, mint az idei, amikor garantáltan senkinek sem fognak pont úgy alakulni az ünnepek, ahogy eredetileg eltervezte, különösen jól jöhet kikapcsolódásnak egy efféle történet: együtt sírhatunk-nevethetünk ezzel a kis családdal, minden csetlés-botlásukkal és hibáikkal együtt; és legalább abban biztosak lehetünk, hogy akárhogyan is alakulnak nekünk az ünnepek, valószínűleg (legalábbis remélhetőleg!) nem fogunk pontosan ugyanilyen helyzetbe kerülni...

(És ha már itt tartunk, Franceska Hornak: Seven Days of Us, illetve Oyinkan Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos c. könyvei szintén beleillenek ebbe a "család ellen nincs orvosság" kategóriába, télen-nyáron; az ünnepi hangulathoz pedig frappánsan passzol Adam Kay: Ez fájni fog c. orvosi memoárja, és annak szezonális különkiadása, a Mert szülni karácsonykor kell.)

Mi hasonlót olvastam már?

Terry Pratchett: Vadkanapó
(Hogfather, 1996)
Delta Vision kiadó, 2010, ford. Farkas Veronika
"Minden elkezdődik valahol, bár ezzel sok fizikus nem ért egyet."

Hull a pelyhes fehér jó, jöjj el kedves... Vadkanapó! Ha már itt a december, és a Mikulás/karácsony témájánál tartunk, mi mást is említhetnék meg itt, mint az egyik kedvenc szezonális olvasmányomat - ami persze egész évben remek szórakozás! Terry Pratchett humorosan bölcs, bölcsen humoros fantasyuniverzuma, a Korongvilág (Discworld) az egyik legeslegnagyobb kedvencem, mármint, nemcsak a maga műfaján belül, hanem úgy általában a könyvek, történetek között (mint ahogy azt már itt is említettem, az elmaradhatatlan lábjegyzetekkel együtt). A hosszú sorozatot nem muszáj a legelején elkezdeni, hiszen alapvetően minden egyes kötet önálló, kerek egész történet - ráadásul a részek alsorozatokra is bonthatók, így követhetjük külön-külön pl. a vidéki boszorkányok*, a szedett-vedett, sokszínű nagyvárosi őrség** vagy épp a Halál*** kalandjait, ha szeretnénk. Szerintem a Vadkanapó szintén tökéletesen élvezhető önmagában is, akár ez a legelső korongvilágos kötet, amit elolvasunk, akár már a sokadik.

*Nekem személy szerint ők a legeslegnagyobb kedvenceim! Egyrészt olvashatunk a profi, tapasztalt banyák kalandjairól (akiket nyilván eszembe se jutna idősnek, korosnak, vagy ne adj isten, vénnek nevezni), erre alkalmas kezdőpont az Egyenjogú rítusok (Equal Rites) vagy a Vészbanyák (Wyrd Sisters), másrészt pedig Sajogi Stefánia (Tiffany Aching) történeteiben követhetjük egy fiatal(abb), kezdő boszorka csetlés-botlását is, ahogy igyekszik kitanulni a banyamesterséget, kezdve a Csip-csap népek (The Wee Free Men) c. kötettel.

**Vinkó Szilárd (Sam Vimes) és csapatának történetei kihagyhatatlan, felejthetetlen mesterművek, és elképesztő, mennyire aktuálisak, örök érvényűek maradnak még évtizedek távlatából is. Ja, és olyan viccesek, hogy az ember szanaszét röhögi a fejét olvasás közben - ugyanakkor megrendítő, mélyfilozófikus értekezések is az emberségről, a társadalomról, az élet nagy kérdéseiről. Na, igen, Pratchett már csak ilyen. (A csuda vigye el, csak azért se teszem múlt időbe. GNU T. P.) A kezdőpont az Őrség! Őrség! (Guards! Guards!) c. kötet, és tény, ami tény, itt külön ajánlatos követni a kapcsolódó könyvek sorrendjét, mert nagyon érdekes figyelni a szereplők - illetve maga az őrség - fokozatos alakulását, fejlődését. (Jó, oké, ők is a legkedvencebb kedvenceim, na.)

***Igen, az a bizonyos. A NAGY KASZÁS, meg minden. (És igen, ő is a kedvencem. A NAGY-NAGY KEDVENCEM.) Kezdve a Mort c. kötettel, de pl. maga a Vadkanapó is ebbe az alsorozatba tartozik, és szerintem tényleg tökéletesen élvezhető önmagában, ha emlékeim nem csalnak, én is valahol itt kezdtem a Korongvilággal való ismerkedést.

A Korongvilág a mi világunk kifordított, szatirikus, görbe tükre, így nem csoda, hogy megvan a saját téli ünnepe is, a maga sajátos hagyományaival. Azonban bizonyos események folytán a MikulásnakVadkanapónak nyoma vész, és a Halál kénytelen átvenni a helyét. Sejthető, hogy ebből aztán rengeteg kalamajka sül ki, és ahogy az Pratchettnél lenni szokott, egyik jelenet viccesebb, mint a másik, miközben elképesztően mély és örök érvényű igazságokat mond el életről, halálról, emberségről, emberiségről, hitről, mesékről, meg a világ rendjéről. A főszereplő, Sto Heliti Zsuzsa (Susan Sto Helit) az egyik kedvencem (a sok közül) a Korongvilágban: elvégre nem mindennap találkozhatunk olyan nevelőnővel, aki a Halál unokája, és simán kenterbe veri Mary Poppinst!****

A regényből filmadaptáció is készült, magyarul Varázsapu címmel (csak hogy jó zavaros legyen). Az eredetit nyilván nem adja vissza, hiszen Pratchett világát, stílusát, mondanivalóját nem is biztos, hogy egyáltalán át lehet ültetni élőszereplős filmre - én meg túlzottan szeretem ezeket a könyveket ahhoz, hogy bármilyen adaptációt objektívan tudjak megítélni (még fordításban sem olvastam őket, annyira pont úgy szeretem az eredetit, ahogy van!) -, de ha valaki csak szeretne egy kis kóstolót, bepillantást ebből a világból, arra esetleg jó lehet. (Ironikus módon az a film, ami szerintem leginkább hozni tudta a pratchettes-korongvilágos humort és hangulatot, még csak nem is Sir Terry valamelyik művének az adaptációja volt, hanem a 2017-es, Taika Waititi rendezte Thor: Ragnarök. Akinek az bejött, nyugodtan tegyen egy próbát a Korongvilággal!) Az a lényeg, hogy ha kedvet kapunk ehhez a könyvhöz, ne feledjük: nemcsak karácsonykor fantasztikus olvasmány, hanem egész évben! (És ez persze ugyanígy igaz Sir Pterry összes művére.*****)

****Félreértés ne essék, ezt óriási nagy Mary Poppins rajongóként mondom! De a Korongvilág kihívásaival szerintem még az angol nevelőnők gyöngyének is meggyűlne a baja. És azért az már igazán jelent valamit...

*****És az ünnepi szellemiség, a megújulás, béke/szeretet stb. jegyében hozzáteszem, hogy habár Pratchett pótolhatatlan, azért akadnak olyan szerzők, akik véleményem szerint a maguk sajátos, egyedi módján nagyon is hasonlóan képviselik a "fantasztikum + humor + mondanivaló" kombó édeshármasát. Ilyen alkotó nekem pl. John Scalzi (Bezárt elmékVének háborúja, Vörösingesek, Az összeomló birodalom), Nicholas Eames (A Wadon királyai), Noelle Stevenson (Nimona), Martha Wells (Kritikus rendszerhiba), Cressida Cowell (Így neveld a sárkányodat, Hajdan varázslói), Jenn Lyons (Királyok Veszte - éljenek soká a lábjegyzetek!) vagy épp Tamsyn Muir (Gideon, a Kilencedik).

Mi hasonlót olvasnék még?

Mártonffy Zsuzsa: Akiknek két anyja van
Küzdelmes sorsok - személyes történetek az örökbefogadásról
Bookline kiadó, 2020
Ha már a családok sokféleségénél és a szeretet ünnepénél tartunk, úgy érzem, nagyon is a témába vág ez a rendkívül fontos, hiánypótló kötet az örökbefogadásról, illetve annak magyarországi helyzetéről. A könyv családok, szülők és gyermekek, örökbe adók és -fogadók, nevelőszülők és a rendszerben felnőttek, valamint szakemberek történetein, interjúin keresztül mutatja be ennek a témának a rengeteg arculatát, kérdését, nehézségét, csodáját, sikerét, kudarcát, dilemmáját, szépségét, bánatát, örömét, szomorúságát stb. Nemcsak az érintettekkel-érintettektől-érintettekről tartalmaz beszélgetéseket, megható és elgondolkoztató beszámolókat, megrendítő és súlyos vallomásokat, hanem részletesen, világosan be is mutatja az egész rendszert, hogy teljes képet kaphassunk róla, bármilyen okból érdekel is minket. Tabuk nélkül, őszintén járja körül ezt a bonyolult, kényes, létfontosságú ügyet, nem rózsaszín szemüveggel, nem ítélkezve, nem romantikusan kiszínezve, hanem nagyon is nyíltan, szókimondón, reálisan vázolja fel nekünk ezt az összetett világot. Nyilván nem könnyű olvasmány, és biztosan ajánlatos lehet vissza-visszatérni hozzá, nem feltétlenül egy ültő helyben elolvasós; de csak jókat láttam-hallottam-olvastam róla, mind személyesen érintettektől, mind szakemberektől, így alig várom, hogy elolvassam.

Szerintem ez is olyan könyv, aminek kötelező olvasmánynak kéne lennie, fiatalabbaknak és idősebbeknek egyaránt, akár szeretne valaki gyereket, akár nem, akár gondolkozik örökbefogadásban, akár nem. Mert ez a téma van olyan fontos, hogy mindannyian tájékozódjunk róla, olyanoktól, akik megélték a boldogságát és az árnyoldalait egyaránt. Úgy gondolom, ez az egész rendszer - ahogy maga a téma is - sokkal nagyobb támogatást, elfogadást és nyitottságot igényelne és érdemelne, mind a döntéshozók, mind a társadalom részéről. Amikor családokról, szeretetről, szülőkről és gyerekekről beszélünk, természetesnek kéne lennie, hogy tudomásul vegyük, milyen sokféle variáció, felállás, kapcsolatrendszer létezik, és mindegyiket el kellene fogadnunk, muszáj lenne tiszteletben tartanunk.

A könyv alapját Mártonffy Zsuzsa oldala, az Örökbe.hu adta, érdemes lehet ellátogatni ide, ha valakit bővebben, részletesebben is érdekel a téma. Minden tiszteletem bárkinek, aki ilyen családok része, vagy szakemberként segíti őket, és azt gondolom, az a legkevesebb, amit én a magam részéről megtehetek a témában, hogy igyekszem tájékozott és nyitott lenni, illetve az is maradni, élethosszig. Ebben nagy segítséget jelenthet egy ilyen könyv, ami nemcsak karácsonyi ajándéknak lehet tökéletes (akár saját magunknak, akár másoknak), hanem az év bármely szakában fontos, értékes olvasmány.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése