A komfortzónán túl III.: egy új kedvenc adaptáció

Avagy: egy nagyon más, nagyon aktuális akció-, (anti-)szuperhős- és képregényfilm, ami mintha pont nekem készült volna - pont egy ilyen évben, pont egy ilyen évre

The Old Guard - A halhatatlan gárda (Netflix, 2020)

Rendezte: Gina Prince-Bythewood

Írta: Greg Rucka

Főbb szereplők: Charlize Theron, KiKi Layne, Matthias Schoenaerts, Marwan Kenzari, Luca Marinelli, Chiwetel Ejiofor

Az adaptált képregény: The Old Guard - Opening Fire, 2017 (írta: Greg Rucka, rajzolta: Leandro Fernández)

A történet lényege dióhéjban: "Halhatatlan harcosok klubja" - avagy mi történik, ha a "hegylakó"-szerű szuperhősök/zsoldosok titkos kis családja egy újabb taggal bővül, miközben épp a lelepleződés fenyegeti őket...

Az idei nyár egyik legnagyobb meglepetése & legszuperebb filmélménye

Ez a film az egyik legjobb példa arra, hogy miért érdemes kimerészkednünk néha a komfortzónánkból: kis híján meg sem néztem, aztán amikor leültem hozzá, első látásra az egyik legeslegnagyobb kedvencem lett, és azóta se bírok betelni vele. (Már nem is számolom, hányszor láttam, és esküszöm, csak egyre jobb és jobb lesz!) Csakis ajánlani tudom mindenkinek, akár könnyed kikapcsolódásra, akár valami tartalmasabbra vágyik, mert mindkét szinten tökéletesen élvezhető!

Hogy miért keltette föl az érdeklődésemet? Mit mondjak, Charlize Theron harci bárddal már önmagában is igencsak jól hangzik... De most komolyan, egy akció/képregény/szuperhősfilm fekete női rendezővel (akinek a korábbi filmjeit is szerettem), női főszereplőkkel (akik közül az egyik ráadásul középkorú, a másik fekete), egy nekem ismerős szerző tollából, igazán nemzetközi szereplőgárdával, misztikus-kardozós elemekkel vegyítve a modern technológiát - ez csupa olyan dolog, amire én nagyon vevő tudok lenni!

Andy, a kortalan, ősöreg vezér

Hogy miről szól? Mint a magyar címből is kiderül, a történet hősei halhatatlan zsoldosok kis csapata-családja, akik valahányszor meghalnak, szinte rögtön életre is kelnek - ám ez a képességük nem tart a végtelenségig, előbb-utóbb elmúlik, így sosem tudhatják, melyik haláluk lesz az utolsó, amiből többé nincs visszatérés. Évszázadok/ezredek óta őrzik a titkukat, és a képességüket kihasználva igyekeznek harcolni a jó ügyért, ahol/ahogyan csak lehet. Valaki azonban tudomást szerez a titkukról, épp akkor, amikor egy fiatal amerikai tengerészgyalogosnő csatlakozik a soraikhoz, igencsak kelletlenül, miután egy afganisztáni bevetés során meghalt, majd új életre kelt, így kénytelen mindent hátrahagyva tőlük várni/remélni válaszokat a megmagyarázhatatlanra...

Hogy miért ódzkodtam tőle? Ahogy ennek a témának a korábbi bejegyzéseiben is említettem már, a durva, véres, brutális tartalmakat elég nehezen bírom, pláne vizuálisan. Tartottam tőle, hogy mint netflixes akciófilm, amit nem kötnek a moziban bemutatandó filmek korlátozásai, túl sok lesz nekem az erőszak ebben az adaptációban, bármennyire lehetne is bejövős más szempontokból. (Így jártam pl. a marveles-netflixes Jessica Jones-sorozattal, aminek csak az első évadát néztem végig, azt is csak nagyon nehezen, pedig rengeteg minden tetszett benne, de összességében sajnos túlságosan is durva volt nekem - viszont azóta olvastam a Fumax kiadónál megjelent, eredeti képregényt, és abban a formában nagyon is bírtam a sztorit!) Hát, annyit spoilerek nélkül is elárulhatok, hogy ez az aggodalmam teljesen alaptalannak bizonyult, a film ugyanis remek arányérzékkel adagolja az akciót: tökéletesen élvezhető még az olyan nyuszikáknak is, mint én, miközben a műfajhoz illően nagyon is szórakoztató, vagány, ütős, kemény, ugyanakkor az erőszaknak kellő súlya és realitása is van.

Nile, a legfiatalabb halhatatlan, a csapat legújabb tagja

Hogy mi vett rá, hogy tegyek vele egy próbát? Ebben több faktor is közrejátszott. Leginkább talán maga Gina Prince-Bythewood személye, akinek láttam már filmjeit (Túl a fényeken, A méhek titkos élete, Nem adok kosarat!), és mind nagyon tetszettek, ráadásul mégsem hagyhattam figyelmen kívül, hogy ő az első fekete nő, aki nagyszabású hollywoodi képregényfilmet rendezett. (De remélhetőleg semmiképpen sem az utolsó! Pl. ha minden igaz, a Marvel Kapitány folytatását Nia DaCosta jegyzi majd; már alig várom.) Viszont mivel a fentiek egyike sem akciófilm, ezért egyrészt irtó kíváncsi lettem, vajon mit kezd ezzel a műfajjal egy olyan alkotó, aki eddig nagyon is karakterközpontú filmeket készített, másrészt reméltem, hogy nem a brutalitásra fogja helyezni a hangsúlyt.

A másik döntő tényező az volt, hogy a koronavírusos helyzet miatt lényegében minden film bemutatóját elhalasztották, amiket idénre vártam (Raya és az utolsó sárkány, Lelki ismeretek, The Green Knight, Fekete Özvegy, Mulan, In the Heights - New York peremén, Wonder Woman 1984, Örökkévalók, Halál a Níluson, Dűne), illetve elcsúsztak a további marveles sorozatok és egyéb filmek, folytatások is, még a következő évekre is kihatóan. Ebben a felállásban végképp úgy éreztem, igazán megér egy próbát egy olyan film, ami eleve is otthon nézhető, így ha túl durvának találom, nem kell a moziban végigülnöm.

Booker, a könyvgyűjtő hamisító-szaki

Az is a film mellett szólt, hogy Greg Ruckától olvastam már Star Wars-os könyvet meg képregényt is, és mindegyik nagyon tetszett, illetve nehezen tudtam elképzelni róla, hogy öncélú, fölösleges erőszakkal töltené meg a saját adaptációját. A film marketingje is pozitív volt: minden poszter és előzetes, amit láttam, olyan benyomást keltett bennem, hogy tényleg nekem való lehet ez a sztori, érdemes tennem vele egy próbát. (Őszintén szólva az előzetes zenéje, M.I.A. Borders c. száma már önmagában nagyon jó választás volt ahhoz, hogy megvegyen magának.)

Hogy miért okozott meglepetést, mitől szerettem meg ennyire? Kellemes, szórakoztató, tartalmas kikapcsolódást reméltem, és ezt tökéletesen meg is kaptam. A harci bárdos Charlize Theron maximálisan beváltotta, sőt túlszárnyalta a hozzá fűzött elképzeléseimet, és a gárda többi tagja se marad le mögötte: mind-mind fantasztikusak, úgy is igazán szuper hősök, hogy igazából nem szuperhősök. Emellett viszont egy elgondolkoztató, formabontó, úttörő új kedvencet is avattam, ami nemcsak egy remek adaptáció, hanem önmagában is zseniálisan viszi előre a műfajt, friss szemmel és nézőponttal, érdekes mondanivalóval, tartalmas és igényes szórakoztatással. Igazi hiánypótló, több értelemben is. Pontosan eltalálja azt a keresztmetszetet, hogy ugyanolyan lelkesen ajánlanám a műfaj rajongóinak, mint azoknak, akik eddig kerülték az akció/képregény/szuperhősfilmeket, mert szerintem mindkét fajta közönségnek tud újat mondani.

Joe, a művészlelkű muszlim harcos

Az alkotók és a szereplőgárda igazi szupercsapattá álltak össze, aminek köszönhetően a karakterek komplexek, minden rendkívüli képességük dacára is hitelesek és emberiek, mentesek bármiféle elnagyolt sztereotípiától. A gárda tagjai pont annyira hősiesek, amennyire tökéletlenek és esendőek, az ellenfeleik pedig reálisak, valódi fenyegetést jelentenek. A történet végig fenntartja a feszültséget, és bármennyire akciódús meg szórakoztató, nem riad vissza az érzelmektől sem, megszorongatja az ember szívét rendesen, mert nem felejti el, hogy bizony mindennek ára van, még a halhatatlanságnak meg a jó ügyért való harcnak is.

A film több szempontból is elképesztően aktuális, egy ilyen évben, mint az idei, különösen megfogott engem a mondanivalója. A gárda összetétele félreérthetetlenül jelzi és üzeni, hogy bárkiből lehet hős és főhős, legyen fiatal fekete nő vagy meleg muszlim harcos. A történet komolyan tudomásul veszi, hogy "a jó ügy" nem feltétlenül objektív, örök érvényű fogalom, és hogy a jó szándék ugyanúgy vezethet rosszra, mint ahogy sokan használhatnak valami nemes célt kifogásnak a helytelen, erkölcstelen tetteikhez. Azt sem bagatellizálja el, milyen könnyű belefásulni abba, ha az ember tehetetlennek érzi magát a világ problémáival szemben (amivel szerintem hétköznapi halandóként is igencsak könnyű azonosulni, pláne így, 2020-ban) - ugyanakkor hangsúlyozza, milyen nagy szerepe lehet a legkisebb tetteknek is. Mert nem feltétlenül kell az egész világot megmentő szuperhősnek lenni ahhoz, hogy az ember valami jót, értékeset cselekedjen.

Nicky, a nemes lelkű volt keresztes lovag

Különösen kedves a szívemnek, ahogy a film gondosan kiemeli és világosan bemutatja, mennyire nem egymással ellentétes fogalmak egyrészt a nyitottság, az odafigyelés, a kedvesség, a törődés, a jóság, az érzelem, a humor, a szeretet-szerelem, vagy akár a bizonytalanság, a szomorúság és a gyász, másrészt pedig a hősiesség, a menőség, a vagányság, a keménység, a lazaság, az erő, a rettenthetetlenség, a vakmerőség, a kitartás - függetlenül nemtől, kortól, háttértől, hittől, szexualitástól, származástól. Sőt, a hősei pont attól lesznek hősök, hogy megvan bennük ez a kettősség, sokszínűség. Ettől alkotnak a maguk módján igazi kis családot, aminek - mint nyilván minden családnak - megvannak a maga problémái, konfliktusai, nehézségei, és ezekben bizony a halhatatlanság sem jelent feltétlenül segítséget. Igaz, hogy a gárda tagjai nem évtizedekben, hanem évszázadokban vagy akár évezredekben számolnak, de végeredményben nekik is ugyanazt kell eldönteniük, mint mindenki másnak a világon: hogy mit kezdjenek a nekik kijutott idővel, amiről egyikünk sem tudhatja előre, pontosan mennyi is lesz.

Hogy mindezt félretéve mitől jó móka? De nem győzöm hangsúlyozni, ha nem szeretnénk mást, csak pár órára kikapcsolódni, és mindenféle menőn harcolós, szimpis, jó fej, vagány hölgyeket meg urakat nézni, akik - szerény véleményem szerint - irtó szexisek a maguk hihető, reális, nem szuperhősös módján (sehol egy testépítősen duzzadó kockahas vagy miniszoknya-tűsarok-harci fűző/melltartó!), egy izgalmas, fordulatos, akciódús, értelmes és érzelmes sztoriban, akkor ez a film tökéletes szórakozást kínál.

Copley, az összekötő

Hogy mi a tanulság mindebből? Szóval, egy ilyen fantasztikus filmélménnyel - és egy új kedvenc adaptációval - lettem gazdagabb, csak mert nem féltem kitágítani egy kicsit a komfortzónám határait, a kíváncsiságomra hallgattam, és nem riasztott el egy kis kihívás, mert inkább arra koncentráltam, ami nekem valónak tűnt, hozzám szólt ebben az alkotásban.

És hogy hogyan tovább? A történet kerek egész, alapvetően lezárul, ugyanakkor persze nagyon kíváncsi vagyok, hova lehet továbbvinni innen, ha esetleg folytatás készül hozzá. Addig is, elmerülhetünk az alkotók-szereplők korábbi/további műveiben, illetve én magamat nem meghazudtolva remekül elszórakozhatok azzal, hogy keresek-találok jó néhány olyan könyvet, amik kapcsolódhatnak ehhez a filmhez... Ahogy az egy könyvmoly könyvturistához illik, ugyebár.

A gárda